Velünk és általunk

2015. 04. 14. 14:11

Mint egy nyilvános gyónáson, úgy álltak fel a nézők és mondták el saját, helyi tapasztalataikat, sérelmeiket. Parászka Boróka írása TUDOR GIURGIU Miért pont én? című román-bolgár-magyar koprodukciós játékfilmjének marosvásárhelyi vetítéséről.

 

 

Meghatározott forgatókönyve van annak, ha a fővárosból, Bukarestből érkezik valamilyen elismert kulturális produkció Marosáváshelyre: megjelenik a helyi elit (zömében románok, és mindig ugyanaz a néhány magyar), és megpróbál úgy tenni, mintha a kisváros nem lenne annyira messze, elzárva a nagyvárostól és a kultúra eszközeitől, lehetőségeitől. Az idén a Berlinálén is bemutatott Miért pont én? (De ce eu?) című Tudor Giurgiu film ugyanígy érkezett. Kicsit többen voltak magyarok a szokásosnál, hiszen a román-magyar-bolgár koprodukcióban helyiek is dolgoztak (Bányai Kelemen Barna, Gáspárik Attila, Szikszai Rémusz epizódszereplőként, Szélyes Andrea jelmeztervezőként), a protokollhangulat azonban a vetítés végéig ugyanolyan volt, mint máskor: érezhetően  a látszat, a jelenlét volt a fontos a nézőtéren. A film végén azonban Tudor Giurgiu a színpadra invitálta a film szereplőit, és megkezdődött egy kibeszélő show, amelyben sorra  szólaltak fel a nézőtéren ülők. Először csak azok, akik elmondták, mennyire tetszett a berlini kritika által egyébként bonyolultnak és nehezen áttekinthetőnek nevezett film. Aztán olyanok, akik számára több volt, mint műalkotás: akik a hazai korrupcióellenes mozgalom erősítését látták ebben a moziban. Mint egy nyilvános gyónáson, úgy álltak fel a nézők és mondták el saját, helyi tapasztalataikat, sérelmeiket. Az az adó- és vámügyőrségen dolgozó ember is beszélt, akit saját bevallása szerint a film történetéhez hasonló módon távolítottak el munkahelyéről, többek között az illegális szászrégeni szeszforgalmazók nyomására. Tudor Giurgiu profin, de megilletődve hallgatta a történeteket, amelyeket az ő filmje hozott elő az emberekből, majd elmondta: folytatják a Miért pont én? produkcióval megkezdett projektet. Honlapot, adatbázist hoznak létre a hazai korrupciós ügyek dokumentálására, lehetőséget teremtenek a további vallomásokra, társadalmi párbeszédre. Nehéz megmondani, mi törte át a protokoll falát, ha egyáltalán áttörte valami? Nehéz eldönteni, hogy a pillanat heve, az általános korrupcióellenes hangulat, a film okozta katarzis, vagy a leleplezésre érzett kényszer miatt kezdtek beszélni az emberek.
 

Az azonban tény, hogy Tudor Giurgiu műfaját nem teljesen találó, mégis problémaérzékeny, rendkívül érdekes, ritkán látható és még kevésbé érzékeny karaktereket felvonultató filmje valamit érthetővé tett a hazai korrupció természetéből.

 

A doku-fikció Cristian Panait ügyész életének utolsó időszakát rekonstruálja (már amennyire a 29 éves korában, 2002-ben öngyilkosságot elkövető jogász halála tisztázható) Emilian Oprea érzékeny, pontos alakítása révén. Hol „újrajátsszák” az ezredforduló idején dokumentált eseményeket (gesztusról gesztusra ismételve meg például a korabeli, nagyváradi nyomozás felvételeit), hol szürreális atmoszférába, ködös-balkáni világba viszik a nézőt: aki így érti is, érzi is, mi az, ami nem érthető és nem átérezhető a korrupció néven összegzett emberi drámákból. A korrupció nem fehér és nem fekete. A korrupció nem, és nem csak a jók meg a rossza harca. Nem egy, hanem több történet. A vidéké és a fővárosé, a leszakadóké és felkapaszkodóké, a múlté és a jövőé, a hatalmasoké és kiszolgáltatottaké. Cristian Panait élete véget ért ugyan, halála azonban nehezen érthető, ha érthető, és nem elszámolható. Katarzis sem várható ennek a félig fikciós, félig dokumentum jellegű filmnek. Ha lesz megtisztulás, akkor az a „nézői utómunka” révén lehetséges. Ilyen értelemben Tudor Giurgiu filmje lezáratlan, befejezetlen: valóban részét képezik azok a vallomások, amelyekre a jól frizurázott, jól öltözött marosvásárhelyi közönség is hajlandó volt, és amelyek révén végülis levetkőzte saját beidegződéseit. „Kérem, mondják el ismerőseiknek, nézzék meg ezt a filmet. Menjenek minél többen moziba, hogy játsszák ezt a filmet, és még többen láthassák” – kérte Tudor Giurgiu vásárhelyi közönségét. Hangjából kihallatszott: nem magának kér figyelmet, ez a produkció az egymásra való figyelést segíti, ösztönzi. Nem lehet nem meghallani, így hát adjuk tovább: aki teheti, nézze meg a Miért pont én? – című filmet. Mindannyian jobban fogjuk érteni, mi történik velünk és általunk.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!