Tegnapok emléke és derűje a Holnap után fesztiválon

2015. 04. 22. 11:41

Harmadik kiadásához érkezett a nagyváradi Holnap után fesztivál, és egyre emelkedik a rangja. Jobban szervezett és tartalmasabb volt, mint a tavalyi. A neves meghívottak, a választott témák, a színházi előadás, Csoma Judit színművész pályájának 40. évfordulójának megünneplése bevonzották a nézőket a színházba. Azt sem bántuk volna, ha több napig tart. De majd jövőre. A fesztivál rendezvényeinek többségén Simon Judit járt.

 

 

Az idei Holnap után fesztivál attól sikeredett jobbra, mint a tavalyi, mert több volt a színházi előadás, a színházzal kapcsolatos beszélgetés. Sajnáltuk, hogy nem láthattuk a Kripli Mari monodrámát Lázár Kati előadásában, de az elmaradásáról nem a szervezők tehettek.
Láttuk viszont Csoma Judit nagyszerű előadását, Dan Lungu, az egyik legismertebb román szerző Egy kommunista nyanya vagyok (Sint o baba comunista) című regényének színpadi változatát. A Katona József Színházban mutatták be, szembenézés az elmúlt rendszerrel, és önmagunkkal, akik voltunk és akik lettünk. Az előadásról a temesvári vendégszereplés alkalmával közölt kritikát az Erdélyi Riport.

 

Csoma Judit - Egy komcsi nyanya vagyok
 

 

Akkor azt írtuk:

A csúf terítős asztal mellett, a nyugdíjas vasmunkás, Emilia mesélni kezd, elmondja mindazt, amit lánya nem akar meghallgatni. Ebben az életben, ebben a szövegben Csoma Judit őszinte játékában benne van az egész Ceauşescu-éra. (...)
A történet Romániában játszódik, de ami elhangzik, a volt szocialista tábor bármelyikében érvényes lehet. Az asszony nem érti, hogyan lehetett a részleg legrészegesebb, legszókimondóbb, legrokonszenvesebb öreg kollégája a besúgó.
Kulcsmondat: a párttitkárból szerzetes lett. A dogmáktól nehéz szabadulni. Mert a dogma, a rend, a kényszerfegyelem felment a felelőség alól. Tenni kell, amit mondanak. Hogyan is lehet ezt megérteni? – ismételgeti.
Bármennyire fontos a darab szövege, az előadás Csoma Judit játékától lett megrendítően hiteles. Őszinte, eszköztelen, ökonomikus játéka, tökéletes szövegértelmezése, arcának rezdülései, tekintetei átvarázsolnak abba a korba, amelyben dehogy volt jobb, csak fiatalok voltunk. Csoma nem alakítja az asszonyt, hanem megéli minden pillanatát múltban és jelenben. Szeretni lehet, sajnálni kell az ő Emiliáját, aki keserű humorral kiáltja ki magát kommunista nyanyának. Nagy színészek képesek csak arra, hogy egymagukban a színpadon hol nevettessenek, hol torokszorítón drámaiak legyenek. Csoma képes rá.
Az előadás nagyszerűségét az is bizonyítja, hogy a Katona Sufniban hónapokra előre nem lehet jegyet kapni rá.

 

Csíky Ibolya és Csoma Judit

 

Nagyváradon Csoma játéka még felfokozottabb volt, ami csak jót tett az előadásnak. Ismét rácsodálkozhattunk az átélésre, a pontosságra, az őszinte játékra. A felfokozottságnak oka van: az immár budapesti színművész a Pece parti Parizsban kezdte pályáját. Az Egy komcsi nyanya előadása után Csíky Ibolya váradi színművésszel, a volt kollégával, baráttal elevenítették fel a közös emlékeket, bemutatókat, sikereket a Tangó kultikussá vált előadását. Felelevenedtek a hosszú turnék pillanatai, a próbák és előadások hangulatai.
Kiderült: Csoma Judit pályájának 40. évfordulójához érkezett. A Szigligeti Színház egy albummal kedveskedett az évforduló alkalmával, melybe a váradi társulatnál eljátszott szerepei fényképeit gyűjtötték. A művésznő elérzékenyülve lapozgatta, minden képhez fűződik szép emlék. A beszélgetésnek már vége volt, de a közönség nem akart elmenni. Ültek, együtt örültek a művésznővel. Még látni akarták Csoma Juditot, nem akartak túl hamar elköszönni. A vastaps is jelezte: a váradiak szeretik és visszavárják.

 

 

Emlékezés Goethével

 

Hajdu Géza és Tasnádi-Sáhy Noémi

 

Lászlóffy Csaba darabjának a Jelenetek egy aggastyán estvéli óráiból olvasószínházi előadása mementóvá nemesedett. Az író, költő, esszéista, műfordító, szerkesztő a bemutatót megelőző napon költözött a Parnasszusra.
E drámába illő szomorú esemény más értelmezést kölcsönzött az előadásnak. A Goethe öregkorát megidéző darab, az elmúlásra való készülődésről szólt a nézőknek. Az utolsó fellángolás álmáról, a férfiérzelmekről, a öregkor önzéséről, az élethez való ragaszkodásról.

 

Háború és propaganda

 

Boka László irodalomtörténész, az országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója nyitotta meg a Háború és propaganda címet viselő tárlatot. I. világháborús plakátokat mutat be, míg korunkra jellemzően a laptopból korabeli dalok szólnak. Boka a tárlatnyitón elmondta:

Az új, háborús helyzet főszereplővé tette a plakátot a korabeli médiumok közt, mint a kor legmodernebb és leghatásosabb tömegkommunikációs eszközét. A műfaj maga az 1870-es évektől vált ismertté, Nyugat-Európa nagyvárosaiban született, s első virágkorát éppen a szecessziós stílus jegyében a századfordulón élte, így történt ez itt, Váradon is. Az 1910-es évekre ért be fejlődése országszerte, s ekkorra rangos képzőművészek foglalkoztak a plakáttal. Nem is csoda, hiszen jó kereseti lehetőségnek bizonyult, ezért a vele foglalkozó grafikusok specializálódtak is a műfajra, s külön képzések, szakmai folyóiratok és társaságok indultak az egyre dinamikusabb és eredetibb plakátművészet felvirágoztatásáért. Az 1910-es évektől aztán a politika is felfedezte a plakátot, mely korábban leginkább a kereskedelem eszközének számított. Az első világégés új témát és új típusokat, altípusokat is eredményezett: szükségessé vált a tematikák közül a pénzek gyűjtésére, a hadsegélyezésre, a megváltozott életmódra irányuló tematikus plakátok megjelenése. (...)
A mostani tárlat egy piciny szeletét idéz meg mindennek, a bemutatásra kerülő plakátok és képeslapok, fotóanyagok nem, vagy nem csak az elesett hősök tragédiáját, és az egy helyett bizony öt lombhullást is lövészárkokban töltő seregek kiszolgáltatott életét, hanem inkább a hátország, s a hátországban zajló politikai történések lecsapódásairól tudósít. Végső soron azt a képet igyekszik visszaadni, ami az otthoni közhangulatot és annak fokozatos elkomorodását, pszichózisát is magyarázza.

 

Történetek a kabaréról

 

Verebes István, Boka László és Rózsafalvi Zsuzsanna

 

Poézis, kabaré, kuplé címet viselte az a vetítésekkel színesített beszélgetés, amely Emőd Tamás pályáját idézte fel. Rózsafalvi Zsuzsanna és Boka László irodalomtörténészek, valamint Verebes István színész, rendező, író, dramaturg a holnapos társaság Benjaminjáról (Emőd volt a legfiatalabb) elmondták, 1914-ben költözött Budapestre, ahol saját hangja megtalálásában a kabaré segített. A műfaj ekkor éli virágkorát, jelentős szerzők írtak jelenetet, kuplét a népszerű előadásokhoz. A kabarészöveg írása nem csak megélhetést, de népszerűséget is biztosítottak a szerzőknek. Akkoriban a kabaré nem csak nevettetésről szól, hanem ahogy Rózsafalvi Zsuzsanna és Verebes István fogalmazott „belesűrítettek világnézetet, drámát, életet”. A kabaré szerzők mellet Kosztolányi, Babits és Ady megzenésített versei is elhangzottak. Emőd Tamás és a többi szerző jeleneteit, kupléit jelentős művészek tolmácsolták. Emőd pályája során a vereseken és kabarészövegen kívül írt filmforgatókönyvet, és igazgatott színházat, de az újságírást sem hagyta abba, majd a versekhez is visszatért. A kabaréval kapcsolatban Verebes megjegyezte: „nem szabad lesajnálni a kabaré műfaját. Emőd Tamás ugyanannyit tud az életről, mint József Attila, csak másképp írja meg.”
Szó esett arról is, hogy miután nagy változásokon ment keresztül, mára eltűnt a kabaré. A színházi ember szerint a baj ott kezdődött, amikor a finom irónia, a groteszk világlás helyét elfoglalta a poéngyártás. Úgy vélte, a kabaré nem a politikáról, hanem mint minden színházi műfaj, az emberről kell szóljon.
Kellemes, érdekes beszélgetés volt, kevés nosztalgiával, szellemes megszólalásokkal, éppen olyan, mint egy korabeli kabaré: kedves emberek szeretettel és humorral meséltek egy szívünknek kedves emberről.

 

Zene és történelem

 

Kovács Levente, Meleg Vilmos, Boros Zoltán

 

Boros Zoltán érdekes személyiség: filmrendező, zeneszerző, zenész, televíziós szerkesztő. Miután 1958-ban kizárták az egyetemről, beiratkozott a kolozsvári zeneakadémiára és dzsesszzenész lett. Váradon karmesterként, zeneszerzőként dolgozott a színháznál, nagy előadások muzsikája fűződik a nevéhez. Majd a román televízió magyar adását szerkesztette, számos erdélyi magyar művészt ismert meg általa a közönség. Olyan zenekarokat és előadásokat „varázsolt képernyőre”, amelyek maradandó értékeket képviselnek. A magyar adás megszűnése után megmaradt zenei szerkesztőnek és zenésznek, a dzsessz muzsikát még a 89 előtti legsötétebb korszakban sem tiltották, talán mert nem kísérte szöveg.
A Meleg Vilmos színművésszel folytatott beszélgetés során az elmondottakat filmbejátszások, fényképek illusztrálták. Annak ellenére, hogy Boros felelevenítette a gyantai tragikus eseményeket, a rendszerváltás előtti drámai éveket, életének nehéz pillanatait, volt a beszélgetésben valamilyen derű, mert végül is itt vagyunk, együtt, és felidézzük a közös és személyes emlékeinket. Borúsakat, de szépeket is, találkozásokat, színházi előadásokat és koncerteket. A filmbejátszások pedig ismét bebizonyították az alkotó tehetségét és a magyar kultúra iránti elkötelezettségét.

 

Végezetül egy kis vigasz azoknak, akik hiányolják részletes beszámolónkat a rendezvénysorozatot záró Máté Ottília koncertről:

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!