Szent György Napok, találkozások ünnepe

23. alkalommal jelentkezett a legnagyobb, városnapokból fesztivállá nőtt Szent György Napok. Az április végén és május elején zajló nyolcnapos rendezvénysorozat szólt az anyákhoz és apákhoz, a gyerekekhez, a művészekhez, sportolókhoz, a hazatérőkhöz, összesen háromszáz programmal nemcsak a helybéliekhez, hanem a távolról érkezőkhöz is. Kustán Magyari Attila riportja.

Bár én vagyok az idősebb, együtt nőttem fel szülővárosom, Sepsiszentgyörgy évente megszervezett tavaszi ünnepségével, a Györgyök napjával. György nem lévén, ingyen sört soha nem kaphattam ezeken a napokon, mégis szívvel-lélekkel kóboroltam azon a néhány utcán, amelyen javában zajlott az élet ilyenkor. A városnapok – vidékünkön – a miccs és sör elválaszthatatlan párosát idézik fel számunkra, és ha ez sokat nem is változott az elmúlt több mint két évtized alatt, a rendezvény arculata, ezzel együtt célkitűzései is megváltoztak. Mára a Szent György Napok nem egy belterjes, kizárólag a helyi vagy környékbeli közösség megszólítására törekszik, hanem Erdély-szerte kiemelt szerepet igényel magának, jóval túllépve a húsz év alatt megcsappant lélekszámú város kereteit. Mondhatni, Szentgyörgy merne kicsi lenne, de semmi kedve hozzá.

A 23. városnapok – vagy fesztivál – nem hozott lényegi újításokat idén, a néhány éve megszokott menetrendet azonban betartotta: gyarapodott, tágasabb lett, és vendégül látta azokat, akik vendégségbe, vagy haza járnak a sárkányölő városába.

Erősödő ifjúság – Tudod, mi a legjobb az idén? – tette fel a kérdést egy közeli barátom, aki a helyi ifjúsági szervezetek berkeiben mozog évek óta. – Nézd meg a színpadunkat az Ifjúsági sátorban, kétnyelvű a felirat. Jól együttműködünk a román szervezetekkel, itt nem okoz az ilyesmi problémát egyik félnek sem.
Az ifjak egyébként idén is jól teljesítettek: évekig egy nagy közös sátorban szervezkedtek, mára csak a kifejezés maradt, valójában egy kellemes, eldugott teret hódítottak meg a központban, ahol mára saját színpaddal, sörsátorral, egy kis külön világgal rendelkeznek. Amire az ifjúságnak szüksége van, azt megadták: humoristákat hívtak, közönségtalálkozókat szerveztek, hogy a Tankcsapda, a Punnany Massif, az Animal Cannibals tagjainak kérdéseket tehessenek fel, és autogramot csempészhessenek tőlük.
Ebben a kis, zárt világban péntek déltől vasárnap estig zajlott az élet, a programba sakkverseny, üvegfúvás, különböző társasjátékok is befértek.

Bor és blues Érdemes megjegyezni, az a tagoltság, ami az ifjúság önállósulását illeti, jellemezte a Szent György Napokat, hiszen a bóvlit is sikerült szétválasztani a kézműves vásároktól, a Kultúrkert pedig kivívta magának méltó helyét, és

a múzeum mögött elhelyezkedő Borudvar is ébredezett, hiszen saját programokkal várta a nemes italok és tartalmas beszédek kedvelőit.

Itt szervezték meg például azt a kerekasztal-beszélgetést, amely a hagyományőrzés és az innováció egymásnak feszülő kettősének összebékítését kísérelte meg, Rácz Attila helybéli vállalkozó indítványozására. A helyi vállalkozók, művészek és érdeklődők egyenként szóltak hozzá a felvetett témákhoz, első körben arról beszélve, milyen újítást látnának szívesen a városban. Szóba került az utcanévtáblákra helyezett QR-kód, amelyet lefényképezve az okostelefonokon bőséges információhoz juthatnánk a város különféle nevezetességei kapcsán, vagy az a szolgáltatás, amely lehetővé tenné, hogy ne csak a helyi üzleteket, hoteleket vagy intézményeket térképezzék fel, hanem a megvalósításra váró innovációkat. Az asztal körül ülők megegyeztek abban, szükség volna egy fórumra, akár a virtuális térben is, amelyen a jövőben is megvitathatnák, hogy milyen elképzeléseik vannak. Egy hozzászóló kifejtette, a hagyományőrzés és innováció Kós Károlyt juttatja eszébe: ha az ő útját akarjuk járni, nem lemásolnunk kell a munkáit, hanem hozzá hasonlóan korszerűnek lenni, úgy teremteni értékállót.

Színes lufi és Trianon-szindróma Mint említettük, a bóvli és a kézműves termék régóta külön utakat jár, ez pedig az idén sem volt másként. A város forgalmasabb részére kerültek azok a futószalagon gyártott giccsek és szolgáltatások, amelyek a tömeget hivatottak megcélozni: a színes, szagos, lehetőleg szirénázó műanyag vacakok, a 7D (!) mozizás, a kisvasút, a szerencsekerék, amellyel a máshol megvásárolható műanyagot is elnyerhetjük, a Mickey Mouse-léggömb, az olcsó pénztárca, a tányér, a fazék stb.
A kézműves vásár emelkedettebb színvonalat ígért, házi készítésű finomságokat, magyaros szőtteseket, üvegből készült figurákat, vázákat, cifra mintájú tányérokat, fülbevalókat és nyakékeket, saját készítésű illatos szappanokat, vagy éppen a nemrég divatba jött Pista bá' nevű faragott figurát, amely jellegzetes bajszával a székely ember robotképét adja vissza, de a megszokott faragott turul, Nagy-Magyarország térkép és egyéb ínyencségek is jelen voltak.

Egy kerékpár, két rekord Egy tisztességes fesztivál nem hagyhatja annyiban, hogy holmi rekordokat ne döntsön meg. A korábbi években megsütötték a világ legnagyobb kenyerét, idén pedig Orbán-Barra Gábor, a triál biciklizés egyik helyi mestere írta be magát a könyvbe, ráadásul egyszerre két Guinness-rekorddal. A kerékpárral hátrafelé haladás talán könnyűnek tűnik első hallásra, de korántsem az: az eddigi 18,18 méteres rekord legalábbis arra utal, hogy szükségeltetik hozzá némi gyakorlás. A Szentgyörgyön élő, hosszú évek óta bringázó Gábor alaposan felkészült, mert 27,58 méteres hátra tekeréssel jóval túllépte az eddigi legjobb teljesítményt, és mire a délelőtti rekord felállítását kipihente, egy újabbat állított fel. Az egy keréken ugrálás legjobbja mostanáig az a biciklis volt, aki 240-szer pattant fel, szentgyörgyi kihívója végül 309-cel túlszárnyalta őt. A teljesítményt értékelő Novák Eduárd, a Román Kerékpáros Szövetség elnöke emlékplakettel ajándékozta meg Gábort.

Zene nélkül... Ha nem számolunk rosszul, négy kültéri színpad állt a közönség rendelkezésére: a központban, a Mihály Vitéz téren, a Kultúrkertben és az ifjúság kis utcájában. Bár a helyi zenészek idén is tiltakoztak mellőzésük ellen, sokat nem javult a helyzet, a beszámolók szerint ráadásul azoknak is „vizsgázniuk” kellett, akik régóta, személyesen ismerik a szervezőket, és az elmúlt években már bizonyítottak.
Sokszínű társaság képviselte a Szent György Napok zenei felhozatalát. Egyrészt megjelent a Kispál és a borz és a Tankcsapda, a Vama, a már említett magyarországi rapbandák, az idén huszonöt éves Animal Cannibals és az elmúlt években egyre népszerűbb Punnany Massif, a világzenét játszó Besh oDrom, másrészt folytatódott egy, kultúrkörökben meglehetősen népszerűtlen hagyomány. A Szent György Napok utóbbi néhány évében szerre feltűntek olyan nevek, amelyeket nagy igyekezettel próbáltunk elfeledni, és sikerült volna, ha a szervezők nem porolják le a régi kazettákat, és csalják a kisvárosba az olyan neveket, mint a Boney M, C. C. Catch, vagy az egyetlen ismert dalt felmutató Haddaway. Az idei ciki sztárvendégek már olyan alsó kategóriát pendítettek meg, hogy több közönségtalálkozón is élcelődtek vele „kollégáik”: az a svéd zenekar, amelyet a kilencvenes években a Cotton Eye Joe című, egyetlen slágere miatt ismertük – a Rednex.

Zene és irodalom A Kispál és a borz frontembere, Lovasi András szövegírói minőségében, néhány órával a koncert előtt arról beszélt, hogyan és miért ír, és miben különbözik egy költőtől. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója, Szonda Szabolcs által faggatott Lovasi azzal indított, hogy már ismerkedett meg költőkkel, akik „aranyosak, de nincs nagy különbség köztük és egy dalszövegíró között”. Utóbbi esetén azonban megengedőbbek vagyunk, kevésbé szigorú a mérce vele szemben, ő maga is ezért használja a titulust a költő helyett. Szerinte a dalszövegek egyébként is mindenhonnan ömlenek ránk, de a popzene erre is való: napi használatra, mint egy kéztörlő, amit aztán eldobunk. Maga a popzene ugyanakkor bevett mechanizmusokat használ, amelyekre ő nem vállalkozna, így nem tudná például azt mondani a színpadon, hogy „mindenki itt van”, mert hát egyébként is hol máshol volnának, ha éppen a színpad előtt állnak... A popzene, fejtette ki, nagyjából a következő: áll egy énekes, aki jó esetben ugrál, rossz esetben nem, mellette gitároznak vagy sem, az egész műfaj egyfajta valláspótlékként működik, a szakralitás, a meghittség és a valahová tartozás igényével él vissza.

A Kispál és a Borz – vagy ha székelyföldiek lettek volna, akkor Lovasi szerint Kispál és a medve –, a kilencvenes évek elején talált egy olyan rést a piacon, ahová a Tankcsapdával együtt bejuthattak – előbbi volt a bölcsész metál, utóbbi a rendes.

Igyekeztek mindvégig kikerülni a popzene mechanizmusait, a dalszövegeket is úgy írja, hogy vagy kihagyja a refrént, vagy arra kanyarodik az írással, hogy ne legyen sláger belőle.

A találkozások ünnepe Évről-évre másként éli meg az ember a Szent György Napokat, attól függően, hogy kikkel együtt jár el a koncertekre, melyik helyszínt szemeli ki magának, milyen kulturális vagy szórakozási igényei vannak. Az azonban állandó, hogy a rendezvény fő célját, a találkozásokat nem kerülheti el. Mint minden évben, idén is számos régi ismerős, barát köszöntötte egymást, ültek be egy sörsátorba vagy a Borudvarba, hogy megvitassák, mi történt a 22. Szent György Napok óta, és hogy mire készülnek a 24. városnapokig.