Fesztivál – saját koránál fiatalabb nézőkkel
2015. 11. 11. 18:50Véget ért a 23. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál Marosvásárhelyen, a nagydíjat a franciaországi Clément Tréhin-Lalanne Aïssa című filmje nyerte. A díjkiosztást követően GÁSPÁRIK ATTILA, a fesztivál művészeti igazgatója értékelte portálunk olvasóinak az idei fesztivált, amelyen ugyan „nem lógtak” a nézők a csilláron, de az érdeklődés huszonhárom év után is változatlanul magas volt. Bögözi Attila interjúja, és a díjazott filmek rövid ismertetője.
Mivel magyarázza azt, hogy Románia legrégebbi filmes seregszemléje idén sem fulladt ki, mi több a 23. kiadás, a versenybe benevezett 824 alkotással, részvételi csúcsot is döntött, Marosvásárhelyen pedig még mindig szép számú közönség van, amely – az Ön szavaival élve – „még értelmét látja filmfesztiválra járni, amely még érzi a mozi varázsát”?
Talán azért van még sikerünk, mert megmaradtunk függetleneknek. A fesztivál egyik szervezője sem készít filmeket. Nem tartozunk semmilyen alkotói csoporthoz, így működik bennünk a kíváncsiság, a rácsodálkozás vágya. Azt láttam, hogy sok más fesztiválon ki-kialakul egy-egy műhely és ez a felhozatalra is rányomja a bélyeget. Mi próbálunk „nagy gyerekek” maradni és nyitottnak mutatkozni mindenféle irányzat, áramlat, iskola irányába. Ugyanakkor szentül hiszünk abban, hogy a filmet csak közösségben lehet és érdemes nézni – ha lehet, fiatalokkal.
Egy fesztivál ugyancsak felértékelődik, ha vannak nála fiatalabb nézői is. Ha jól tudom, ugyancsak Ön mondta el, hogy a filmszemle Alter-Native neve a marosvásárhelyi Ungvári-Zrínyi Imre értékfilozófus ötlete volt, és akkor minden alternatívnak számított. Ma ez teljesen mást jelent, ahogy fogalmazott: „alternatívái vagyunk azoknak a kulturális eseményeknek, amelyek Romániában történnek”. Kifejtené, konkrétan milyen kulturális eseményekre gondolt?
Gáspárik Attila, az Altern-Native művészeti igazgatója a díjátadón
Hát igen, jó 24 éve mindenünket feketére festettük, a Ritz féle kelmefestőnél, hosszú szakállt növesztettünk és mindent leszaroztunk, ami körbevett minket. Ez volt az első Alter-Native korszakunk… Most van a második. Azt hiszem, minden szempontból alternatívát tudunk mutatni a fogyasztói társadalom főcsapásainak. Tartalmi értelemben olyan „atipikus” filmeket mutatunk fel, válogatunk össze, ami szakít a mindennapos biztos receptekkel. Ez igaz a koncertekre, a kiállításokra is. Ugyanakkor vicces, hogy az egyetlen fizetős fesztivál maradtunk a környéken. Mindenhol „ingyírt” kínálják a művészi portékát, mert jönnek a választások. Nálunk mindig jönnek a választások és a mindenkori hatalom egy kis alamizsna koncerttel, fesztivállal oldja a görcsös kezű választók pecséttartó jobbját. Lám nekünk nem kell a novemberi hidegben a Palota előtt állni, hogy megjött-e X. Y. polgármester, tanácsos, államtitkár, vagy múlt századi sztár… Ha jön, szívesen látjuk természetesen. Most nem akarok fesztiválneveket mondani… Szerintem sokan tudják, miről van szó, s ha nem, akkor nem. Mi kényelmesen érezzük magunkat.
Az ötnapos fesztivál zsűrije kiemelte, hogy a versenyre benevezett rövidfilmek mérlegelésénél többek között a filmes kifejezési eszközök komplexitását keresték, tematika szempontjából pedig az ember és a társadalom ábrázolására összpontosítottak. A díjnyertes alkotások mennyire feleltek meg ezeknek a szempontoknak, illetve az aktuálpolitika – gondolok itt az Európát hónapok óta gyötrő migráns ügyre, de nemcsak – mennyire volt tetten érhető a versenyfilmek tematikai kínálatában?
Szépen fogalmazott a zsűri. Azt hiszem jól választottunk. Mi nem tudtuk volna ilyen szépen elmondani… Nos, a rövidfilmeknek van egy nagy előnye: gyorsan tudnak reagálni a külső ingerekre. Így azok a filmek is megjelentek, amik a mostani feszültséget okozó „néptömegmozgásokat” ábrázolják. Az előzsűri kiszűrte a propaganda célzatú filmeket. Ami bekerült, arról meg úgy érezték, és mi is úgy érezzük, hogy valós kérdéseket boncolgat a témában. Így az egyik díjnyertes francia film is frappánsan tárgyalja a menedékkérő kongói lány orvosi vizsgálatát, személytelenségét… nem lehet elmesélni.
Szokták mondani: egy fesztivál annyira jó, amennyire a versenyező filmek, ezek tartják életben az Alter-Native-et is. Az idei kínálat igencsak nívósra sikeredett, ennyi nagyszerű filmet ritkán láthattunk a fesztiválon, ezek szinte borítékolhatóan vonzották a közönséget. Az immár jól bevált dramaturgia szerint idén is a Kultúrpalota nagytermében vetített versenyfilmek, meg a kisteremi dokumentumfilmek nézettségével sem „vallottak szégyent” a rendezők. A különböző filmmegosztó portálok világában, amikor millió szám keringenek a neten saját készítésű klipek, olykor annyi lájkkal, mint tengerparton a homokszemek, van ezeknek a kisjáték-, kísérleti, dokumentum- és animációs filmeknek, értő és értékelő közönség mellett szakmai jövője?
Egy boldog elsőfilmes: Dmitrij Szemyonov (balra)
Mikor elkezdtük a fesztiválozást, a film valami fétis volt. Valami szent és elérhetetlen. Magam is, ha egy demokratikus jogállamba születek, biztos, filmes pályát választottam volna, de… Nos, ma szinte mindenkinek van egy kütyüje és ha jó gombot nyom, akkor már filmet forgat… Egy ilyen fesztiválon lehet inspirálódni, megtanulni egy-egy téma gyors feldolgozását… Az egyik jelenlévő szimpatikus iráni filmrendező tőlünk Lengyelországba indult egy másik fesztiválra… A fehérorosz fiúk, akik a nyertesek közül valók bizonyára nagy karriert fognak még befutni… A világ nagy… minden lehetséges.
Hagyomány az is, hogy a filmszemlét kiegészítő rendezvények és koncertek kísérik, melyek közül idén emlékezetes volt a többhelyszínes Eight Present Artists képzőművészeti tárlat, a hangversenyek kedvelői pedig valósággal lubickolhattak a dzsesszmuzsika varázsában. Egy ilyen fesztivál programjának összeállításában mennyire érhető tetten, a művészeti igazgató saját ízlése, illetve mennyire tudnak megfelelni a közönség elvárásainak?
Ez nem az én fesztiválom. Nekem figyelnem kell a külvilágot, folyamatosan „párbeszélni” a potenciális nézőkkel. Természetesen, ha olyan emberek vesznek körbe, mint Bartha József képzőművész, a Médiawave szervezői, Ila Gábor dzsessz szerkesztő és még sokan mások, nem olyan nehéz a programot kiválogatni. Az idei filmfesztivál járulékos programjaiban olyan képzőművészeti kiállítások és koncertek szerepeltek, mint a B5 Stúdió kezdeményezte Eight Present Artists program az Urban Present Projekt részeként. Ennek jegyében a Kultúrpalotában, a Camera K’arte-ban, a B5 Stúdióban, a volt ortodox zsinagógában és a Tudor lakónegyedben nyílt kiállításokon, többek között, Adorjáni Márta, Miklós Szilárd, Bartha József, Christina Hartl-Prager, Vlad Nancă, Cristi Pogăcean munkáit tekinthette meg a közönség. A hangversenyek a dzsesszmuzsika jegyében zajlottak, olyan fellépőkkel, mint Gabriela Costa, Alex Man vagy a Tóth Viktor Tercett.
Lát-e garanciát arra, s ha igen, miben, hogy a fesztivál a következő években is megmarad annak az örömforrásnak, amit a közös filmnézés jelent, s amitől szervezői szándék szerint a továbbiakban sem szeretnénk elszakadni?
Dzsessz felsőfokon: Beke István & Orosz Dávid a J’ai Bistroban
Jó lenne, ha megmaradna, annak ellenére, hogy vannak, akik a nevét sem írják le… Ameddig van közönség és olyan fanatikus emberek dolgoznak benne, mint Sipos Levente és Fodor Márta, ameddig minden rendező, akit megszólítunk, örömmel veszi a felkérést, nem hiszem, hogy reszketni kellene a jövőért. Ameddig olyan lapok és médiafelületek vannak, akik ingyen-bérmentve támogatnak, miért lenne veszélyben az ÜGY? Az utolsó szó jogán, de nem utolsó sorban külön köszönet jár az önkénteseink tevékenységéért, remélem, jövőre is segítenek majd nekünk. Mindent összegezve, nagyon örvendek, hogy 23 éven keresztül fent lehetett tartani ezt a fesztivált, melyen vetítettünk 30 milliméteresről, vetítettünk SVHS-ről, és mindezek ellenére, vagy éppenséggel ezzel súlyosbítva, mégis megmaradtunk. Ezért engedjék meg, hogy a jövőre vonatkozóan is maradjak optimista. Úgyhogy: jövőre, veletek, ugyanitt!
Díjazott alkotások
A 23. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál zsűrijének tagjai voltak: Angelusz Iván producer (Magyarország), Mircea Valeriu Deaca film- és irodalomkritikus, a Bukaresti Egyetem docense, Felméri Cecília filmrendező, a Sapientia-EMTE gyakornoka, Gyenge Zsolt filmkritikus, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója, valamint Emanuel Lăzărescu újságíró, filmkritikus és szerkesztő.
A franciaországi Clément Tréhin-Lalanne Aïssa című filmje nyerte a 23. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál nagydíját, amelyet idén is a Román Nemzeti Filmintézet ajánlott fel. A filmet év elején jelölték a legjobb rövidfilm César-díjára, amelyet a francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia 1992 óta ítél oda a kisjátékfilmek elismerésére. Az egyetlen helyszínen játszódó, no budget film néhány képben és 8 percben képes egy teljes történetet elmesélni, úgy, hogy annak elemeire épp csak utalásokat tesz. Azt az orvosszakértői vizsgálatot mutatja be, amelynek a Franciaországba illegálisan érkező kongói bevándorlókat vetik alá. A film rendkívüli képi módon, és húsbavágóan fogalmazza meg az idegenség kérdését Európában, megkérdőjelezve vagy éppenséggel kipellengérezve azokat az attitűdjeinket, amelyek zsigeri szinten vannak jelen hétköznapjainkban.
A Művelődési Minisztérium díját Szemző Tibor magyarországi rendezőnek ítélték oda a Vágy, hogy indiánok lehessünk című alkotásáért. A Csoma-legendárium alkotója ezúttal 25 percben Franz Kafka életének utolsó évét és utolsó szerelmét mutatja be. A nálánál húsz évvel fiatalabb, lengyel származású Dora Diamant-tal negyven évesen, kevesebb, mint egy évvel a halála előtt ismerkedik meg, és költözik össze Berlinben. Élete utolsó barátjával, a fiatal dombóvári medikus Klopstock Róberttel a Magas-Tátrában találkozik néhány évvel korábban. A film sajátos képi eszközeivel rekonstruálja a barátság és a szerelem történetét, miközben Kafka, egyáltalán nem nyilvánosságnak szánt magánbeszélgetésein elhangzott gondolatai, érdekes okfejtései is életre kelnek. A szereplők nélküli filmben a képek mintegy „aláfestései”, vizuális megerősítései a narrációnak, azaz azoknak a visszaemlékezéseknek, melyeket hol Dora Diamant, hol Klopstock Róbert mond el.
A Nemzeti Kulturális Alap díját a Franciaországban forgatott A hatalom tükörképe/ The Reflection Of Power című film nyerte. A francia-román filmes Mihai Grécu alkotása egy digitális animációba csomagolt ábránd arról, hogy mi lenne, ha Észak-Korea víz alá kerülne. A mondanivaló kibontásához használt vízözön-szimbólum egyben ironikus összefoglalója mindannak az önkény által létrehozott képi-tárgyi világnak, amit a romániai néző a Ceauşescu-féle érából nagyon is jól ismer, illetve ismerhet. Szimbolikájában is erőteljes hatású az, amint az árvíz mindent összemosó sötét hullámaiba a szeretett vezetők óriásszobrai merülnek, miközben teljes pompájában dübörög a Megéneklünk, Románia típusú, Megéneklünk Korea Fesztivál. Az emberek pedig nem azon gondolkodnak, hogy az ilyen típusú rendszerek Kelet-Európában már mind összedőltek, hanem azon, hogy miként lehet hozzájutni egy kis húshoz vagy cukorhoz az óriásszobrok alatt, a sötétben és a hidegben.
A Maros Megyei Tanács díját, egy nagyszerű svéd műfajparódia kapta. Måns Berthas Bajnok/Champion című filmje egy igazi akció-vígjáték – párbeszéd nélkül. Alapszituációja, hogy egy isten háta mögötti házikóban, és az amelletti erdőszélen két öreg bácsi párbajozik egy öreg néni kegyeiért (akárha 1800-at írnánk). Rendkívül kifejező és egyben szórakoztató az idős színészek mimikája, s bár talán kissé vázlatos, de mégis egyértelmű a felskiccelt szituáció humora, bőségesen csordogál belőle a női főhőséhez hasonlóan egyfajta poszt-feminista, meg a kortárs akció- és westernfilmes manírokat karikírozó helyzetkomikum.
A legjobb első filmért járó Simó Sándor-emlékdíjat a fiatal fehérorosz rendező, Dmitrij Szemyonov Ugyanaz a vér/ The Same Blood / Одной Крови című alkotása kapta. A rendező személyesen vette át, és oroszul köszönte meg a díjat, amelyet a Maros megyei MADISZ a Román Nemzeti Filmintézet támogatásával ajánlott fel. Az alkotó, elismerésként, az Aáry Tamás Lajos magyarországi oktatási ombudsman által felajánlott töltőtollat is megkapta. Az elsőfilmes Dmitrij Szemyonov választása, hogy egy fiatal, rendszerkritikus, tüntetésekre Molotov-koktéllal járó srácot tegyen meg főhősnek, meglehetősen merész ötlet, különösen egy olyan ingatag demokráciájú országban, mint amilyen Fehéroroszország. Az Ugyanaz a vér – több kritikus szerint is – igazi diákfilm, ám annak buktatói nélkül. A rendező, akár egy propagandafilm lényegre törésével, egyszerűen és pontosan fogalmaz, mindent az üzenet szolgálatának alárendelve.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
