Bartók: több mint fesztivál Jobbágytelkén

2014. 10. 28. 09:06

 

Kistelepülésről indult, civil kezdeményezésként az idei Bartók-centenárium Jobbágytelkén. Mozgalommá nőheti ki magát az, ahogyan a magyar zeneszerző hagyatékát felevenítik, és birtokába adják azoknak, akiket eleve illet. A szeptemberi programsorozat előzményei, perspektívái a Nyárád-mentén, és nem csak. Parászka Boróka írása.

 

A kezdeményezők azt remélik, nem csak egy fesztivál erejéig terjed majd a térségre a figyelem.

 

A világháború kitörésének évében, 1914-ben jutott el Bartók a Nyárád-mentére: az itt gyűjtött kulturális vésztartalék bizonyos értelemben nélkülözhetetlen volt a háború alatti és utáni időkben. Alakította a magyar nemzeti kultúráról élõ (vagy nem élő) képet, megihlette a kortárs zeneművészetet és világhírűvé is tette azt, nem utolsó sorban: ösztönzést adott a paraszti kultúra támogatására, képviseletére, a (soha be nem teljesülő) társadalmi összefogásra.
Száz év telt el a körút után, 2014 szintén válságév: felértékelődik most minden használható hagyaték. Jobbágytelkén Bartók Béla iránti tiszteletből, és vállalt közösségi önérdekből szerveztek Bartók-centenáriumi ünnepséget, a kezdeményezők azt remélik, nem csak egy fesztivál erejéig terjed majd a térségre a figyelem, a helyiek is felmérik, megértik, mire kötelez annak a helynek a szelleme, ahol élnek. Az ötletgazda a Jobbágytelki Kulturális Egyesület, és a szervezet vezetője, Ila Gábor, aki Magyarországról származott ide, beköltöző a faluba. Marosvásárhelyi feleségével és három gyerekével élnek itt.
A centenárium kistelepülésről induló ötlete, figyelembe véve, hogy Bartók Béla ma nem a magyar kultúrpolitika központi, kiemelt szereplője, több-kevesebb támogatásra méltónak bizonyult. Magán- és önkormányzati segítséggel, valamint a Magyar Művészeti Akadémia hozzájárulásával szeptemberben lezajlottak a rendezvények, a Marosvásárhelyi Rádió révén hallhatóvá is vált az újrafelfedezett zenei világ.
Idén elsősorban a zenepedagógusok, kutatók fogtak össze: Magyarországról hatvan fős küldöttség érkezett a Nyárádszeredától néhány kilométerre található, mellékutakon megközelíthető Jobbágytelkére. Szakmai eszmecserék, emléktábla avatás: a „klasszikus” menetrend szerint folyt a megemlékezés szeptemberben. Csiky Boldizsár, Almási István, Barabás László, Kallós Zoltán, Novák Ferenc támogatásával kerekasztal beszélgetések zajlottak. Különlegessé az tette a programot, hogy a kísérletezés és a hagyományápolás találkozhattak. Egymás mellett lépett fel a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, a népzenét jazz elemekkel elegyítő Dzseztán, szabadtéri közös zenélésre is volt: megmozdult az egész falu. Nem csak a „messziről” jött hozzáértők ünnepelték Bartókot, hanem azok is, akik alig hallottak róla, vagy most ismerkedtek hagyatékával először.
Rövid választ ad Ila Gábor arra a kérdésre „mire jó” ma Bartók: nagyon is gyakorlati haszna van az örökségének is, és a rá emlékeztető rendezvényeknek. „Nyárádmentén hat faluból négy vagy öt haldoklik. Ehed, Vadad, elég végignézni a környező falvakon, és azt kell látni, hogy ez a világ itt a Nyárád-mentén is kipusztulóban van” – magyarázza a kezdeményező, aki idetelepülőként még reménykedik: Jobbágytelke jobb helyzetben van, mert itt még vannak mozgósítható emberek, tartalékok. Itt még van mit megmenteni. „Van, amin nem tudunk segíteni. Nem tudjuk megállítani például az elvándorlást” – teszi hozzá, és mérlegel. A huszas-harmincas-negyvenes generáció elment, vagy elmenőben van. Az itt élők többsége, különösen a férfiak máshol keresnek munkát, az erdős-lankás Nyárád-mentéről a Pilisbe mennek – erdőt kitermelni. „Itt egyetlen román volt, az Alin, ő is elment” – meséli Ila Gábor, nevetve teszi hozzá, az utóbbi időben ő is székelynek mondta magát, és elmagyarosodott. De nem azért ment el Alin, pontosít, mert elmagyarosodott, hanem azért, mert el kellett mennie. Meglehetősen reménytelen helyzetben vannak a kamaszok is, valószínűleg előttük sem áll más út, mint az elvándorlás – így hangzik a rövid távú prognózis, középtávon azonban van esély a változtatásra. „A most felnövekedő generáció kaphat egy esélyt, ahhoz, hogy itt maradjon, ennek a fontos szempontja a kultúra.” – gyorsan és kételyek nélkül hangzik a program, a centenárium szervezője szigorúan teszi hozzá: ezt nem kell, és nem is fogja magyarázni. Ifjúsági ház kell Jobbágytelkére, intézményes háló, figyelem, tartalom, Bartók. Más közösségekben, településeken is alkalmazható modell a fejlesztésre.

 

Brandelni a falut

A most felnövekedő generáció kaphat egy esélyt, ahhoz, hogy itt maradjon, ennek a fontos szempontja a kultúra.

Van, mihez nyúlni: tizenhatodik éve rendezik meg itt a marosszéki népzene és néptánc találkozót, amely eddig is sok látogatót vonzott. Ez azonban évente megrendezett esemény volt, és kívül maradt a falun. Kellett valami, ami „megtartható”, amire itt folytatható programokat lehetett alapozni. A centenárium erre vállalkozott, valamint arra, hogy közelebb hozza az embereket saját értékeikhez, kicsábítsa a házaikból a köztérbe az itt élőket. „Az volt a cél, hogy brandeljük a falut.” Ila Budapesten még pénzügyi szakemberként dolgozott, onnan hozta, és alkalmazza a tudását. „Bartók, mint brand?” – kérdezek vissza, és közben arra gondolok, mennyire nincs benne a köztudatban mi az, mit jelent a Bartók által újragondolt nemzeti kultúra. Ila érti a kételyeimet: „Bartók egyike a nagyon kevés világhírű, modern zeneszerzőnknek. Más kérdés, hogy tőlünk nyugatabbra jobban ismerik, mint nálunk. De aki érti, hogy kiről, miről van szó, az felméri a fontosságát” – teszi hozzá, és összegzi: volt, aki tényleg segített, volt aki csak ígért, volt aki még csak nem is ígért a szervezéssel kapcsolatban. A helyi önkormányzatot alig sikerült bevonni, a közbirtokosság a zsebébe nyúlt, a megyei RMDSZ szervezetet sem kellett többször megkeresni.  Végül összeállt a program, sikerült finanszírozni, és ennek eredménye, mondja a Jobbágytelki Kulturális Egyesület vezetője, hogy például a helyi iskolások felfedezték maguknak Bartókot, zenei taneszközökhöz jutottak, fellendült a zenepedagógia. Itt húsz népdalt gyűjtött száz évvel ezelőtt Bartók Béla, ebből mára egyet-kettőt ismertek a helybéliek – mostanig. Azonban a centenárium zárómozzanataként a faluközpontban felcsendült, az eredeti helyén, az az összes dal.

 

Korszerűen művelni 

Túl a közös éneklésen hogyan tovább? – kérdezem Ila Gábort, aki praktikusan válaszol. „Nem fesztiválozni akarunk, hanem élni, és ehhez Bartók eszköz”. Nagyon sok mindent meg kell értetni a helyiekkel, magyarázza, és úgy látja, Székelyföld-szerte általános, hogy ez csak akkor működik, ha érkezik valaki, aki külső, és makacs szempontokat hoz magával. Aki felhívja a figyelmet arra, hogy érték, ami még itt megtalálható. „Fontos, hogy mi történik a közízléssel, az épített örökséggel, hogyan változnak a közterek. Szét kell nézni itt Jobbágytelkén, ahol átadtak egy focipályát. Kell a mozgás igen, de ez csupa műfű, meg beton. Közben a környező régi házak omlanak össze. Ez így nem működik, és nem fenntartható” – kanyarodik vissza Bartóktól Jobbágytelkére.
A helyi érdek él a Bartók-örökséggel, de továbbgondolásra, kiterjesztésre van mód, és vannak csatlakozók, támogatók ehhez is. A Marosvásárhelyi Rádió műsorfolyammal ünnepli azt, hogy adáskörzetében száz éve folyt a felbecsülhetetlen gyűjtőmunka. Különböző tematikus műsorok foglalkoznak az örökséggel: az internetes archívumban visszahallgatható a korabeli zenei rögzítéssel, hangőrzéssel foglalkozó adás, az a tematikus műsor, amely a népzenét, mint „divatot” járja körül, a jobbágytelki közös éneklés is archiválva van, több interjúban népzenekutatók értelmezik a Bartók-életművet, hamarosan elérhető a korabeli utazás körülményeit rekonstruáló adás, és vitaműsor is készül arról: mi az, amit értékel, és mi az, amit elfelejtett, vagy nem értékel a mai magyar kultúrpolitika ebből az életműből.
Az utóbbi években sok erdélyi magyar kulturális program indul, és kevés volt az a kezdeményezés, amely nem bizonyult vitathatónak. Vagy azért, mert a célzott tartalom nem volt eléggé megalapozott, előkészített, vagy azért, mert a kezdeményezők munkája nélkülözte a korszerűséget, összehangoltságot, felkészültséget. Vagy – és ez a leggyakoribb  jelenség – sem kulturális, sem közösségi szempontból nem sikerült konszenzust teremteni. A Bartók-centenárium ebből a szempontból tanulságos és előre mutató programnak bizonyul. Most úgy tűnik, túlnő a „fesztiválozáson”. A Nyárád-mentén már tanulják, hogyan lehet a kultúrát közhaszonra, korszerűen, érvényesen művelni és élni.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!