Hogyan nem szabad háborút csinálni?
 

Hogyan nem szabad háborút csinálni?

2016. 11. 12. 18:10

A dr. Pollmann Ferenccel folytatott beszélgetés befejező részében Szilágyi Aladár az olaszok hadba lépésétől az első világégés lezárulásáig tartó fontosabb mozzanatokról kérdezte a jeles hadtörténészt.

 

Falatozó katonák Isonzónál. Tizenkét csata

 

A nagy háború derekán fontos és várható momentum volt Olaszország hadba lépése. Itt is eleve tudható volt, hogy az olaszok is a Monarchiának ugranak?

 

Hát… az olaszok is, akár a románok a háború előtt ugyan a szövetségeseink voltak, de senki nem bízott bennük igazán. Különösen Conrad von Hötzendorf vezérkari főnöknek (fotó) volt „közismert” az olaszoktól való félelme, ezt nem is rejtette véka alá. Utóbb azt feltételezték, ez is hozzájárult az Itáliával kialakult rossz viszonyhoz, mert az olaszok szerint, ha ilyen vezérkari főnöke van a Monarchiának, aki ennyire utál minket, hogyan akarnak együttműködni velünk?” 1914 nyarán az olaszok még nem léptek be a háborúba, azt mondták, nem áll fönn a „casus federis” (a szövetségesség oka), mert a Monarchia támadta meg Szerbiát, tehát ez egy támadó jellegű háború. És nem erről szólt a Hármas szövetség. Úgyhogy ők semlegességet nyilvánítottak. De nem csak ezt tették, hanem kihasználták a Monarchia lekötöttségét, és benyomultak Albániába, ami régóta Eris almája volt közöttük. Megvetették a lábukat, elfoglalták egész Dél-Albániát, és a Monarchia kénytelen volt tűrni…

 

…hogy megvalósítsák az álmukat: az Adria „olasz beltenger”-ré válhasson…

 

Bécs kénytelenek volt szemet hunyni afölött, hogy az olaszok azt csináljanak, amit akarnak, mondván, majd a háború végén rendezzük a dolgokat. Ha a háborút megnyerjük, akkor az olaszokat úgyis kiütjük onnan. Miután 1915 májusában Olaszország belépett a háborúba, attól kezdve nem kellett tekintettel lenni az ő érdekeikre, Itália most már nyílt ellenség volt. És akkor az volt az álláspont, hogy kard ki kard, ha győzünk, a háború végén kisöpörjük őket Albániából, ha meg nem, akkor úgyis mindegy…

 

Eleve kínálhatta magát, hogy a később hírhedetté vált isonzói övezet körül vessék meg a lábukat az osztrák-magyar hadak?

 

Ha az ember ránéz a térképre, akkor látja, hogy a svájci gránictól kanyarog az osztrák-olasz határ, egészen az Adriáig, Két fő szakasza van, az egyik a hegyvidéki, az alpesi szakasz, Dél-Tirol környéke, a másik az Isonzó völgye, a forrásaitól a torkolatáig. Ezen keresztül lehet a legkönnyebben Ausztriába benyomulni, a Klagenfurti medence felé. Nyilvánvalóan, ez volt az olaszok fő támadási iránya. Erre számított is a Monarchia, arra viszont nem, hogy Tirol vagy Karinthia irányába is támadhatnak.

 

Hányszor, tizenkétszer mérkőztek egymással?

 

Igen, Isonzónál tizenkét csata volt, 1915 júniusa és 1917 októbere között. Ebből tizenegyszer volt támadó fél az olasz, a legutolsóban fordult a kocka, akkor a Monarchia támadott, német szövetségesével együtt. Ez volt ama híres caporettói áttörés.

 

Ennek a frontnak József főherceg (fotó) volt a főparancsnoka.

 

Valóban, hosszú ideig ő volt a főparancsnoka az isonzói osztrák-magyar frontszakasznak, ahol főleg magyar katonák harcoltak. 1915 nyarán helyezték oda, s valamikor 1916 második felében került át Erdélybe, a román frontra.

 

Olvastam egy nagyváradi postamester háborús memoárját, ő többször is emlegeti, hogy a főherceg mennyire népszerű volt a magyar bakák körében, és hogy milyen jól beszélt magyarul…

 

Hogyne, nem véletlenül hívták „József apánk”-nak. A tábornokok többsége szerette, ha apjuknak nevezték a katonák, volt, aki ki is kényszerítette, hogy így emlegessék, de a Józsefet spontán hívták így… Valóban közel állt a katonákhoz. Azt nem lehet tudni, mennyire, mert a visszaemlékezéseiben nyilván, megszépíti a dolgokat.

 

Úgy tűnt, a tizenkettedik isonzói csata Itáliában a Monarchia számára kedvezően döntheti el a háború sorsát. Mégis, min fordult visszájára a helyzet?

 

Igazából csak a mi oldalunkon tűnt úgy, hogy ki lehet őket ütni a háborúból, mert az olaszok között nagy pánik tört ki, menekültek a katonák, csak a Piave folynál tudták őket megállítani. 1917 novemberének elején ott a front megállt, nem tudtunk továbblépni. Az olaszok újraszervezték a hadseregüket, és gyakorlatilag kifulladt a támadás.

 

Akkor még nem kezdődött el az osztrák-magyar hadsereg bomlása?

 

Még nem, hiszen olasz földön hozzájutottunk sok élelmiszerhez, úgyhogy jelentős erőforrásunk keletkezett ezzel, az olaszok pedig defenzívába kényszerültek. Nyugton is voltak 1918 nyaráig, akkor megint mi voltunk a támadó fél. Addig az olaszok kipihenték magukat, élvezték az Antant támogatását, kaptak új felszerelést, készültek a nagy leszámolásra. Ami meg is történt 1918 őszén…

 

Az előbb említett siker után nem tehette meg az osztrák-magyar had, hogy tovább nyomuljon délre, Olaszország szívébe?

 

Nem volt már rá idő, és nem volt mivel. A Monarchia 1916 végére elérte teljesítőképességének a felső határát. Sokáig jelentős volt a német szövetséges szerepe, a németek beszálltak mindenhová. Viszont 18-ban az amerikai haderők gyakorlatilag is beléptek az Antant oldalán. Hiába kapcsolódnak be formálisan már 17-ben, a szárazföldi haderejük minimális volt, azt fel kellett fejleszteni.

 

Románia számára nagyon rosszul jöttek az oroszországi fejlemények, az 1917-es februári, majd októberi forradalom, végül a breszt-litovszki fegyverszünet, mellyel kiléptek a háborúból. Azt gondolná az ember, hogy ez a fejlemény könnyebbséget jelentett a Központi Hatalmak számára. Hiszen egyik fő ellenfelük, a cári Oroszország kilépett a játszmából. Mégsem vezetett sikerhez.

 

Valóban, keleten a katonai megkötöttség megszűnt, a Monarchia átküldhette csapatait az olasz frontra, a németek a francia frontra, ráadásul Ukrajna elfoglalásával hozzájutottunk egy csomó hadi-erőforráshoz. De ez csak arra volt elegendő, hogy meghosszabbítsa a háborús helytállást, hogy még kibírjuk 18 őszéig.

 

A harci cselekmények szempontjából mikorra tehető az az időpont, amikor végleg elhallgattak a fegyverek, amikor de facto befejeződött a Központi Hatalmak és az Antant háborúja?

 

A nyugati fronton a francia-német fegyverszünetig, tehát 1918. november 11-ig zajlottak a harcok, a mi régiónkban pedig a padovai fegyverszünetnek a hatályba lépéséig, 1918. november 4-ig. Akkor maradtak abba a harci cselekmények, de a Monarchia hadserege már korábban felbomlott. November elsején kiadták a parancsot, hogy minden magyar katona – bárhol tartózkodjon – azonnal tegye le a fegyvert.

 

Hadd vessek fel még egy kérdést, amellyel kapcsolatosan egymásnak homlokegyenest ellentmondó véleményekbe ütköztem: Mackensen tábornoknak (fotó) a háború végén a Kárpátokon túl volt még egy körülbelül 120 ezres serege. Hazavezényelték, Erdélyen, Magyarországon keresztül. Van-e történelmi igazságmagja annak a mítoszba illő állításnak, hogy felajánlotta volna szolgálatait a történelmi Magyarország területére bevonuló román, cseh stb. hadak elleni védekezéshez?

 

Ennek nem találkoztam a nyomával. Egyébként ők is már hazakészültek, alig várták, hogy hazaérjenek. Békekötés után egy ekkora hadsereg mindenkinek rossz. Először is, ki élelmezte volna őket? A románok biztos, hogy nem… A német katona is emberből van, ő is belefáradt az örökös háborúzásba.

 

Milyen végső konklúziót fogalmazna meg az első világégéssel kapcsolatban?

 

Nem szabad háborút csinálni! – Főleg úgy nem, ahogy a Monarchia csinálta. Az Osztrák-Magyar Monarchia esetében volt a legnagyobb rés a külpolitikai célok és a hadi potenciál között. Sokat akart a szarka, de nem bírta farka – hogy a népies mondással éljek. Politikusaink a hadseregtől sokat vártak, ki is használták. Egyébként a szomszédokéhoz képest – Oroszországot nem számítva – eléggé félelmetes haderő volt a miénk. A békelétszáma 440-500 ezer, a Monarchiának kb. 51 és félmillió lakosa volt, tehát 510 ezer lett volna az ideális, egyszázalékos létszám. Amikor a mozgósításkor fölpumpálták hadilétszámra, akkor közel kétmillió ember fogott fegyvert. Csak hát, amint mondtuk, a felkészültsége, a felszereltsége, a hadi potenciálja nem felelt meg azoknak az igényeknek, amiket a politikusok vele szemben támasztottak. Szerbiával szemben – nyilván – elég lett volna, Montenegróval, Romániával szemben is. De amikor Oroszország belépett a háborúba, megette a fene az egészet. Akkor már német segítségre szorultunk, akkor már kontinentális méretűvé eszkalálódott a háború.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!