A közös ellenség felülírja a korábbi ellentéteket
2014. 10. 07. 09:53Nemrég sokan temették az Európai Uniót, az euróövezetet, de köszöni megvan, épp „új kormányát” alakítja. A világpolitika egyik legerősebb szereplője maradt, annak ellenére, hogy egyes tagállamokban legmagasabb szinten kétségbe vonják ezt. Ám olyan új veszélyekkel kell szembenéznie, amelyek sok korábbi álláspontot és relációt írnak felül. BALÁZS PÉTER volt külügyminisztert és regionális biztost, a Corvinus Egyetem és a CEU professzorát a Juncker-bizottság bemutatását megelőző órákban kérdezte Gál Mária.
Felállt Európa „új kormánya”. Mintha valamiféle, eddig nem tapasztalt együttműködés körvonalazódna a nagy európai pártcsaládok között. Ez csak látszat vagy tényleg a nagy demokratikus pártokat bizonyos mértékig egy akolba terelte a többszörös közös veszély?
Ez az intézménymegújulás éve. Ötévenként előfordul, hogy Európai Parlamentet választunk és utána új Európai Bizottság lép hivatalba. Az idei kivételesen egy költségvetési periódus induló éve is. Csak 35 éveként fordul elő, hogy egybeesik a hét éves költségvetés és az intézményi rotáció éve. A másik színfolt, hogy Jean-Claude Juncker bizottsági elnöki jelölése a parlament kezébe került. A bizottsági elnököt most először az EU történetében a parlamenti jelöltek közül választotta ki az Európai Tanács. Ettől a ponttól
azt láthattuk, hogy a két legfőbb erő, a néppárt illetve a szocialisták és demokraták parlamenti csoportja sok tekintetben együttműködik.
A két csúcsjelölt, Juncker és Shulz sportszerű versengésében is testet öltött ez, majd kölcsönösen elfogadták, hogy Juncker lesz a Bizottság, Shulz pedig további 2,5 évre a parlament elnöke. Több dologban is látszik, hogy van egyfajta összefogás.
Mi van emögött? A szélsőjobb veszély?
Bizonyosan ott van az is, hogy nem szeretnék, hogy az amúgy az EP-ben nem túl erős szélsőjobb erők nagyobb súlyt kapnának. Ezek az EP-ben igazából nem rúgnak labdába, ott még előttük vannak a liberálisok és a zöldek, de tagországaikban, például Franciaországban fontosak lettek, nem lehet átlépni rajtuk. Az összkép valóban az, hogy a két nagy politikai erő, amiben lehet, egy irányba húz. De azt is látni kell, hogy az EP sok tekintetben más, mint a nemzeti parlamentek. Ez egy hatalmas fórum, szépen megkonstruált politikai intézmény, csak nincs olyan tétje, mint bármelyik nemzeti parlamentnek, ahol a kormányt az ellenzék megpróbálja megbuktatni, és ha sikerül, átül a helyére. Az EP-ben is folynak a viták, de attól még az intézmények helyükön maradnak öt évig. Itt senki nem tud megbukni.
A csúcsjelöltek kapcsán felmerült, hogy hatalmi eltolódás észlelhető az EP javára. Súlyosabb lett most az EP és kevésbé súlyos az ET szava?
Egy fontos személyi döntést magához vett a parlament. Ebben a háromszögben az ET és az EP ketten vetélkedtek, hogy a harmadik, az EB főnökét melyikük nevezheti meg.
Eddig a miniszterelnökök bizalmas alkuiban született meg a jelölés minden megelőző elnök esetében, kicsit a pápaválasztáshoz hasonlóan.
Most először nagy nyilvánosság előtt zajlott. Ugyanakkor, éppen azáltal, hogy egy ilyen öreg rókát, Junckert választották meg, a Bizottság elnöke sokat erősödött.
Vannak ennek előjelei?
Igen, ilyen az ET elnök, illetve a kül- és biztonságpolitikai főképviselő kiválasztása. Donald Tusk megválasztása úgy is értelmezhető, hogy Juncker kicsit kitolja a Tanácsot az euróövezet viteléből. Herman Van Rompuy nagyon szeretett ezzel foglalkozni, Tusk viszont nem eurózóna tagállamból jön, gyakorlatból nem ismerheti annak működését, ráadásul ő nem az a klasszikus európai politikus, aki beszél három nyelven, teljesen otthonosan mozog az Unióban és közvetít a felek között. Ezáltal Juncker sokat erősödött. Federica Mogherinivel pedig a lehető legtapasztalatlanabb külügyminisztert sikerült főképviselőnek megtenni, ami azt jelenti, hogy a tagállamoknak nyugodtan vihetik tovább saját nemzeti külpolitikájukat.
A pénzügyi-gazdasági válság elhatalmasodása során sokan temették az Uniót. Főképp az eurózónát. Túl vagyunk e veszélyen?
Az Uniót magát kevésbé temették, mint az euróövezetet, amely valóban nagyon ingott. Igen, azt hiszem, kifelé lábalunk ebből a válságból, s az EU és az eurózóna túlélte.
Az Európai Unió leértékelődéséről is sok szó esik, ez a magyar politikai diskurzusban is megjelent. Le- vagy felértékelte a válság az EU-t?
Amíg a fontos tagállami vezetők rendszeresen eljárnak az uniós tanácskozásokra, addig fontos. Amíg Merkel kéthavonta Brüsszelben van, addig nagyon fontos. Akkor értékelődne le az Unió, ha Merkel nem menne el. Voltam nagykövet Dániában. A dánok hagyományosan kihúzzák magukat sok mindenből, mégis benne vannak az Unióban, ott vannak minden ülésen. Egyszer megkérdeztem, miért? Tudja, mi volt erre a válasz? Hogy lássák, mit csinálnak a németek. Amit a két, három nagy ország akar, és főképp, ha közösen akar, az nagyon fontos. Az euróövezet addig él, míg ők akarják, míg áldozatokat hoznak érte. És hoztak szép számmal az utóbbi években.
De itt az újabb válság, az ukrajnai konfliktus kapcsán kibontakozott orosz-EU feszültség. Van ennek megoldása?
Ukrajnának az állami léte a fontos, Oroszországnak más a tét. A Szovjetunió részeként alakult ki az a terület, ami Ukrajnaként függetlenedett. Ebben voltak orosz nyelvű területek, most ezekkel van a probléma, de Ukrajnához csatolták a második világháborús szovjet terjeszkedés több eredményét, Kárpátalját, Kelet-Lengyelországot, Besszarábiát is. Ukrajna meg kellett volna találja a módját annak, hogyan lehet ezt a sokszínű területet önálló államként megtartani. Ehhez egy jó belső szövetségépítés kellene és egy olyan állami struktúra, ami működik. Oroszország egy emelettel magasabbról nézi az egészet. Számára ez nem egy kétoldalú konfliktus, mert Oroszország az egész volt Szovjetuniót látja. A hidegháború végjátéka zajlik most. Oroszország pillanatok alatt elvesztette az NDK-t, ráadásul megpróbálta kikötni, hogy a NATO-nak ne legyen tagja, márpedig az lett a német egyesüléssel. Néhány év alatt elveszítette az ütközőzónáját, a Varsói Szerződés tagállamait, és a három balti államot. Most vagyunk az utolsó sávban, annál a hat országnál, amit az EU keleti partnerség címen megpróbált magához édesgetni. Ez az utolsó köztes terület az orosz és a NATO területek között. Most ezekért folyik egy elszánt küzdelem, Oroszország is a saját befolyási övezetét próbálja kialakítani. Az utolsó tét a kelet-nyugati új befolyási övezeti játékban Ukrajna. A nyugat elbízta magát, azt hitte, hogy egy európai uniós társulási szerződéssel magához kötheti Ukrajnát. De ez kevés. Ennyi befolyása Oroszországnak is volt.
Valahol meg kell találni azt a megoldást, ami nem az oroszoknak és nem a nyugatnak, hanem az ukránoknak jó.
Mennyire az EU és Oroszország konfliktusa ez, inkább az amerikai vezetésű NATO-é és Oroszországé?
Ez a nyugat számára is befolyási övezet, piaci pozíciók és normarendszer kérdése, Oroszország esetében erre rátevődik a hagyományos bekerítettség komplexusa. Oroszországban mostanában a dolgok rosszul mennek gazdaságilag, ki van szolgáltatva az energiahordozók exportjának, úgyhogy külpolitikai győzelmekkel próbálja Putyin a népszerűségét megtartani. Óriási népszerűséget hozott neki a Krím elfoglalása, ő lett a hazagyarapító cár. Ez a revansizmus győzelme, csak az a baj, hogy a világ nem tud vele mit kezdeni. A Krím elcsatolását sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja. Erre nem lehet azt mondani, hogy rendben van, kicsit olyan, mint Észak-Ciprus török elfoglalása 1974-ben.
Azt is lenyelte a világ.
Nem, egyetlen állam ismerte el a világon, Törökország.
Attól még semmi nem változott.
Igen, együtt élünk sok ilyen elvarratlan dologgal. Itt van a Republika Srpska Boszniában, Hegyi Karabah, Dél-Oszétia, Abházia, Transznisztria, tele vagyunk ilyen pöttyökkel, ahol az államképződés nem fejeződött be. Ezek mind éretlen gyümölcsök, most viszont kaptunk egy óriási félérett görögdinnyét Ukrajnával.
Van annyira súlyos ez a helyzet, hogy háborúba torkollhat?
Nem hiszem, ahhoz elég bölcs a NATO, és ez NATO ügy. Látszik abból is, hogy semmilyen felhívásra nem ad fegyvert. Nem szabad fegyvert adni egy olyan konfliktus esetében, ahol egyik fél pusztulását sem kívánjuk. Az EU-ra az ukrán válságnak nincs belső hatása, mert uniós szinten a kereskedelme Ukrajnával minimális. De a közvetlen szomszédságunkban van. Ezért inkább biztonságpolitikai és NATO problémának látom.
Az Oroszország elleni szankciók és az ukrán válság kapcsán van véleménykülönbség a tagállamok között, viszont az Iszlám Állam jelentette fenyegetés kapcsán egységes Európa, sőt az egész világ. Az Unió számára is új veszélyforrást teremtett az ISIS azáltal, hogy uniós állampolgárokat nyert meg magának és kinevelte a saját dzsihádistáinkat?
A Közel-Keleten biztonságpolitikai kérdések egész sora kapcsolódik össze, az izraeli-palesztin konfliktus, a szíriai polgárháború, Irán és az urán, mindegyik önmagában nagy kihívás. De mindezt fölülírja az Iszlám Állam elnevezésű szörnyűség, amely egyre kiterjedő területen hajmeresztő rezsimet vezet be, ami önmagában is a teljes régió és a világ biztonságát fenyegeti. S azáltal, hogy megnyer magának embereket, akik európai államokból odamennek az ő oldalukon harcolni, fenyegetést jelent az EU számára. Ezek a dzsihádisták úgy behurcolják a fertőzést, mint az ebolát.
Nem lenne jó, ha Londonban a Piccadillyn fejeznének le embereket életlen késekkel.
Most úgy tűnik, összezár a világ, s az új veszély más megvilágításba helyez meglévő konfliktusokat. Úgy néz ki, Irán is hajlandó beállni a sorba, átértékelődnek korábbi relációk. Ez olyan fenyegetés a világnak, hogy egy józan kormány sem lépheti át a biztonsági problémákat és nem ringathatja magát abban az illúzióban, hogy csak üzletet kell csinálni, s a külpolitikának nincs semmi más dolga.
(Erdélyi Riport 2014/38., október 3.)
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
