A képzeletre utalva – interjú Bodor Ádámmal

2015. 05. 18. 11:10

Boka László irodalomtörténész Paritiumi Keresztény Egyetemen futó KéPKEret című beszélgetéssorozatának májusi vendége BODOR ÁDÁM Kossuth-, József Attila-, Déry Tibor- és Krúdy Gyula-díjas erdélyi magyar író volt, akinek egyik novellájával idén érettségi tételként találkoztak a magyarországi végzősök. A Sinistra-körzet és a Verhovina madarai szerzőjét Tasnádi-Sáhy Péter kérdezte.

 

 

Előttem egy nagyváradi úrral beszélgetett, akivel hatvan évvel ezelőtt – 16 évesen – egy cellán osztozott. Elmesélné, hogyan került börtönbe, és milyen hatással van ez az élmény az életére?

 

Eredetileg öt évre ítéltek, de két év után kiszabadultunk, mert egyikünk édesapját – aki a szervezet tagja volt – állami kitüntetésre jelölték, ő pedig közölte, nem veheti át, mert a fia politikai elítélt, így rendkívüli utasítással szabadlábra helyeztek. Tudni kell, hogy az állami díj hatalmas dolog volt annak idején, és már jó előre kiderült, ki fogja kapni, tehát nem lehetett másképp elrendezni csendben az ügyet.

 

Azért engem érdekelne, hogy kamasz gyerekek miként tudnak ártani a rendszernek.

 

Tény, hogy államellenes röpcédulákat terjesztettünk, és az abban az időben bűncselekmény volt, tehát nem koholt vádak alapján ítéltek el. Persze egy polgári társadalomban más büntetési tétel alá esett volna egy ilyen tulajdonképpen szabálysértés, de akkor ez volt a rendszer, még mi sem tartottuk túlzottnak.
Viszont ültem együtt olyan fiúval, aki tizenöt évesen egy szélviharban letépett telefondrótot akart sárkányeregetésre használni, ezért – szabotázs jogcímen – hat évet ült. Na, a megfélemlítésnek ez a módja volt annak a rendszernek az igazi abszurditása.

 

Sok erdélyi, vagy innen származó író elég konkrétan foglalkozik a diktatúrával, az azzal kapcsolatos tapasztalatokkal. Önnél, érzésem szerint, a direkt életélmények kevésbé kézzelfoghatóan jelennek meg. Ez döntés vagy alkati?

 

Elsősorban alkat, de egyfajta tudás is. Politikai véleménynyilvánításnak nem lehet helye irodalmi műben, mert elfogultság felé tereli az olvasót, ami nem megengedhető. Én ösztönösen óvakodom az ilyesmitől, most pedig már nagyon tudatos ez a szemlélet nálam.

 

Az egyetemen tartott beszélgetés során említette, a magyar irodalomban nem lelt követendő példákra, előzményekre a prózájához. Mi ennek az oka?

 

Ez szerintem nem hiba, lehet akár véletlen is. Azt hiszem, köze lehet ahhoz, hogy nem végeztem irodalmi tanulmányokat, nem készültem irodalmárnak, spontán, függetlenül kezdtem el írni, és eközben nem találtam rokonokra a magyar irodalomban. Ez nem jelenti azt, hogy ne tisztelnék, szeretnék sokakat.

 

Azt is mondta, ha Budapesten szocializálódik, nem biztos, hogy ezen az úton indul el. Emlékszik arra, hogy mi az, ami íróvá tette?

 

Nem tudok konkrétumot mondani. Egész egyszerűen csak nagy gyakorisággal találkoztam a valóság alternatíváival a képzeletemben, és észrevettem, hogy ezeket érdemes lenne leírni. Azért állítom ezt, mert megtörtént eseményekről nem tudok írni, teljesen a kitalációra vagyok utalva, ettől válik számomra izgalmassá az írás, hogy magam sem tudom, hová lukadok ki a végén.

 

Viszont a fantáziának is kell inspiráció. Az még mindig, mindenestől Erdélyből fakad?

 

Igen. Hiába veszem észre, hogy a magyarországi valóság párhuzamos az én írásaimmal, nincs igazán köze a két dolognak egymáshoz. Budapest egy nagyon rossz közeg.

 

Mennyi időt tölt itthon?

 

Nyáron egyhuzamban minimum 6-8 hetet, aztán általában még kettőt, márciusban egy hónapot elmegyek sízni. Amikor jövök, mindig meglátogatom a régi helyeket, egyiken-másikon le is telepszem, elüldögélek. Mostanában már jobbára csak üldögélek.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!