A diáknak legyen jó az oktatási hálózat

2016. 08. 31. 14:21

Néhány héttel ezelőtt, a menetrendszerűen sok bukást eredményező érettségi után adott kritikus hangvételű interjút lapunknak (itt és itt) a csíkszeredai Balázs Lajos egyetemi docens, a román nyelv oktatásának egyik szakértője. Az elhangzottakra reagálni kívánt az oktatásügyi tárca államtitkára, Király András, akit a téma egyéb vonzatairól is kérdezett Szilágyi Aladár és Szűcs László.

 

Király András, az oktatásügyi tárca államtitkára

 

Államtitkár úr, mielőtt bármibe is belekezdenénk, azt kérdezném: a jelenleg érvényes tanügyi törvény mennyire biztosít jogi keretet ahhoz, hogy a magyar diákoknak, illetve más kisebbségekhez tartozóknak garantálja a román nyelvnek nem anyanyelvként való oktatását?

 

A 2011-es törvény tételesen tartalmazza ezt. Előírja, hogy minden tantárgyat anyanyelven kell tanulni, a román nyelv és irodalom kivételével, amelyet – és ezt hangsúlyozni szeretném – minden kisebbség számára írt tankönyvek, illetve specifikus tanterv alapján kell tanítani. És ugyanennek az irányelvnek az alapján történik a vizsgáztatás is.

 

Ugyanez a törvény tartalmaz egy olyan kitételt is, mely szerint a román nyelvet kisebbségi iskolákban oktató tanárok számára nem kötelező az illető nyelvnek az ismerete. Ez így marad, mai napig érvényes?

 

A hatályban lévő törvény kimondja, hogy azok a pedagógusok, akik kisebbségi nyelvű iskolákban szaktárgyakat tanítanak, azoknak kötelességük a kisebbségi szaknyelv ismerete, kivételt képez ez alól a román nyelv és irodalom.

 

Tehát ez azt jelenti, hogy a romántanár nem köteles például magyarul tudni, ha magyar iskolában tanít?

 

Igen, ez így van.

 

És ezen nem lehetett változtatni? Hiszen, szórványvidékeken nem, de mondjuk olyan régiókban, mint amilyen teszem azt, a Székelyföld vagy az Érmellék tisztán magyarlakta helyei, a gyermekeknek nincs meg a lehetőségük abban a nyelvi közegben élni, mint a például a bánságiaknak, avagy a dél-erdélyieknek.

 

Jómagam is részt vettem annak a csoportnak a munkájában, amelyik a törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó részét dolgozta ki. Viszont a parlamenti vita során nem tudtuk másképp megvédeni azt, hogy a román specifikus tantárgyként kerüljön a jogszabályba. A román kollegák elmondták, hogy ez egy nyelv- vagy irodalomóra, ahol a román nyelvet kell megtanulni, és nem magyarul kell beszélni a gyerekkel. A törvény tehát így lett szentesítve.

 

Mi a jelenlegi helyzet? Az új szemléletű tantervet minden szinten, minden osztály számára kidolgozták és elfogadták már?

 

Nem, még nem. A tanügyi törvényt úgy dolgoztuk ki, hogy az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig érvényes az oktatási törvénynek ez a kitétele, az elemi, a gimnáziumi és a líceumi oktatásra egyaránt. A törvény szellemisége alapján ezt a reformot rövid időn belül kellett volna életbe ültetni, ám a jelenlegi helyzet alapján ez a struktúra csak 2025-re lesz kiterjesztve az oktatás minden szintjére. Tehát akkorára az előkészítőtől az érettségiig mindenki specifikus tanterv alapján fog tanulni. Jelenleg az előkészítősök, az első osztályosok, a másodikosok illetve a harmadikosok tanulhatták új tanterv szerint a román nyelvet, de a hamarosan elkezdődő új tanévtől – 2016/2017 – a negyedik osztály számára is változik a tanterv és a tankönyv. Én nem akarok Balázs Lajosnak sem válaszolni, sem vitatkozni vele.  Az ember, aki nem tudja vagy nem akarja tudni, hogy mi történt az elmúlt tíz évben, azzal én nem vitatkozom és nem is akarok. Egy ember, aki a kérdés egyik szakemberének tartja magát, attól furcsa azt a megállapítást hallani, hogy nem tudja mi történt ez elmúlt tíz évben. Mégis határozott véleményt alkot a témáról.

 

Ön szerint mi az, amit „nem tud” a Balázs tanár úr?

 

Egyszerűen kiderült, hogy Balázs Lajos nem tudja vagy nem akarja tudni mi történt 2006-tól errefele. 

 

Akkor beszéljünk konkrétan arról, hogy mi is történt az utóbbi tíz esztendőben?

 

Szívesen beszélek arról, hogy mi minden történt. 2006-ról és 2007-ről tudni kell egy nagyon fontos dolgot: én akkor képviselő voltam, és a parlament elfogadta az úgynevezett ARACIP és ARACIS törvényt, a tanügyi intézmények értékeléséről szóló jogszabályt. Ennek az egyik következménye az volt, hogy az oktatásba be kellett vezetni a kompetencia alapú oktatási rendszert. Én akkor még nem dolgoztam a minisztériumban, a minisztériumot valószínűleg váratlanul érte ez az elég gyors döntés, és ennek következtében beindítottak egy olyan folyamatot, amelynek során a tanterveket kompetencia alapúvá igyekeztek tenni. Elmondták a tárca akkori munkatársai, hogy ez csupán kozmetikázása volt a tantervnek, semmilyen lényegi változás nem történt. Nos, ebbe a folyamatba csöppent bele Balázs Lajos, aki úgy értelmezte a helyzetet – megértem őt –, hogy új tantervet kellene írni, amit egy új tankönyv követ. Ez nem történt meg, mert a tanterveket gyorsan kozmetikázták. Ugye, a klasszikus vicc szerint a bútorokat kell kidobni, hogy jobban menjen egy intézmény, de itt megállt az egész történet. A magyar közösségre jellemzően, ekkor mindenki azt hitte, hogy minden pozitív irányba fog változni. Sokan azt remélték, hogy ennek hatására egy egész oktatást átfogó tantervíró gépezet fog beindulni, ám sajnos ez akkor nem történt meg, mert maga a tanügyi törvény sem tette ezt lehetővé. Az 1995-ben elfogadott 84-es számú törvény 2011-ig volt érvényben és ez egy bizonyos irányt adott az egész oktatásnak. Viszont ez a törvény nem tartalmazott olyan előírásokat, amelyek a román nyelv specifikus oktatását irányozták volna elő. Hogy mi változott? 2010-ben, amikor az RMDSZ ismét kormányra került, teljesen új kormányzati csapat alakult ki, egy demokrata párti – RMDSZ-es koalíció, a kisebbségek által támogatva. Elfogadták, hogy szükség van egy új tanügyi törvényre, s ez a 2011-es törvény, amely úgyszintén sok vitát váltott ki, de meggyőződésem az, hogy a kisebbségi fejezeteit és magát, a törvény szellemét tekintve, egy haladó törvény született. Hogy ma hova jutott, az más kérdés. Hogy mit sikerült megvalósítani, mit nem, az annak a következménye, hogy négyszer volt kormányváltás, én magam a kilencedik minisztert élem meg. Visszatérve a kérdésre, a kisebbségi fejezetekbe be tudtuk vinni azt, hogy mindent anyanyelven lehessen tanítani, elfogadtattuk a Románia történelme és földrajza anyanyelven való oktatását, lefordított tankönyvekből, és a specifikus román nyelv és irodalom tanterv, illetve tankönyv lehetőségét. Mi 2011-ben nagyon gyorsan hozzáfogtunk ehhez. Bevezettünk egy új „specifikus tantárgyak” fogalmat, amelyet a következő tantárgyakra vonatkozóan használunk: román nyelv, a zene és a kisebbség és hagyománytörténet. Visszahívtam Bukarestbe Murvai Lászlót, aki ismert mindenkit, és tudta, hogyha gyorsan akarunk dolgozni, mihez, hogyan kell hozzányúlni. Kialakítottuk a munkacsoportokat, és nem is egy év alatt, több konzultációt követően, az előkészítő osztálytól a tizenkettedikig megvalósítottuk az új tanterveket. Akkor, a Daniel Funeriu minisztersége idején, úgy gondoltuk – adott is volt a lehetőség, hiszen Markó Béla teljes mértékben támogatta ezt az ügyet –, hogy gyors reformot tudunk végrehajtani, úgy, hogy néhány éven belül, előbb az elemi, majd a gimnáziumi, végül a líceumi oktatásban sor kerül a specifikus román tanterv bevezetésére. Sajnos, 2012-ben megbukott a kormány, új kormány került hatalomra, új nézetekkel. A kisebbségi fejezet viszont nem változott, tovább dolgoztunk a megadott lehetőségek mentén. 2013-ban hirdette meg a Minisztérium az első tankönyvpályázatokat, a kompetencia alapú oktatás bevezetésére. Számunkra nem volt előnyös a minisztériumnak az az elképzelése, hogy a klasszikus tankönyv mellett legyen egy digitális változata is a tankönyveknek. Én értem a modernizálásra való törekvést, de az egyszerűen érthetetlen, hogy eltérő helyzetben és környezetben, hogyan lehet egy digitális tankönyvet megfelelően használni. Ennek az lett a következménye, hogy digitális változat híján számos nagyon jó tankönyv nem ment át a rostán. De ezzel együtt, ma úgy állunk, hogy az elemi tagozaton minden osztálynak megvan az a tankönyve, amelyet specifikus tantervek alapján készítettek. A harmadikos tankönyvek egyike a hatalmas anyagi és technikai követelmények miatt nem ment át a liciten, egy másik pedig lekéste azt. Ezek azok a tankönyvek, amelyek az új tanterv szerinti kompetencia személet alapján, a román nyelv tanításának újszerű megközelítését viszik be a magyar nyelvű oktatásba.

A hatályban lévő tantervek bemutató jegyzéke is hangsúlyozza: „a tanterv, a román nyelv tanulásának újszerű megközelítését javasolja a magyar anyanyelvű oktatásban: a kommunikatív-funkcionális modell alkalmazását.” A sok nyelvtani ismeret helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt, amit nagyon szépen jelez már magának a tantárgynak a megnevezése is: Kommunikáció román nyelven a magyar kisebbség számára (Comunicare în limba română pentru școlile și secțiile cu predare în limba maghiară).

 

Ezeknek netán több változatuk van, vagy miden osztályra csupán egy-egy tankönyv született?

 

Jelenleg két tankönyvíró csapat tevékenykedik, az egyik, az a Kreatív Kiadóval dolgozik együtt, a másik pedig a Corvin Kiadóval. A pályázatokra maguk a kiadók jelentkeznek. Éppen ezért a tankönyvek megjelenésének elengedhetetlen feltétele az, hogy a tankönyvíró csapat munkájának megjelenését a kiadók felvállalják. Vannak osztályok, ahol mind a két kiadó nyert, de olyanok is, ahol csak az egyiknek a tankönyvét fogadták el. Viszont én remélem, hogy most változás áll be a tankönyvkiadással megbízott intézmény, az Országos Tanterv és Vizsgaközpont (Centru Naţional de Evaluare şi Examinare) berkein belül is. Ebben a kérdésben már egyeztettünk a miniszterrel is, és többen is támogattuk azt az elképzelést, miszerint a digitális tankönyveket ki kell venni, esetleg segédanyagként, de nem kötelező módon használni. Így lehetőség nyílhat az úgynevezett alternatív tankönyveknek a bevezetésére is.

 

Mi a helyzet a felső ciklussal?

 

Májusban alakultak meg az 5-8. osztályos tantervíró munkacsoportok. Ezek megalakulása előtt nyílt kiírás jelent meg a Minisztérium honlapján a tantervíró munkacsoportokba való jelentkezés lehetőségéről. Ha valaki konstruktívan szeretett volna bekapcsolódni a román nyelv specifikus oktatásának folyamatába, meg volt rá a lehetősége: hivatalosan be kellett jelentkeznie. A tanterv jóvá lett hagyva a 2016-17-es tanévre, amikor a mostani negyedikesek ötödikesek lesznek, ők tovább kell vigyék azt, amit a specifikus tantervvel elkezdtek. Tehát nem lesz törés.

 

Ezek után fölösleges aziránt érdeklődnünk, hogy a középiskolai szinten hogyan állnak?

 

Mi jól állunk, tantervünk van, hiszen egyszerre dolgoztuk ki minden szintnek a tanterveit. Csak sajnos, így halad a román tanügyi reform, most következik az ötödik, aztán a hatodik osztály és így tovább. Amikor a mostani ötödikes diák kilencedikes lesz, már tovább folytatja a specifikus román tanterv alapján a román nyelv tanulását.

 

Államtitkár úr, én nem csupán azért kérdeztem rá a tankkönyv-változatok ügyére, hogy „meglegyen ez a játék”, hogy több eszköz közül választhat a tanár, bár több tantárgy esetében már ez a helyzet. Elsőrendűnek tartom azt a szempontot – ebben oszthatjuk Balázs tanár úr véleményét –, hogy a román nyelv oktatását annak a figyelembe vételével kellene differenciálni, hogy más nyelvi helyzetben vannak a szórványvidékeken és kisebbségben élő magyar tanulók, mint a tömbmagyarságban, Székelyföldön, avagy az Érmellék bizonyos részein, ahol a hétköznapi érintkezésben alig vagy egyáltalán nem hallhatnak román szót.

 

Akkor ennek az eszmefuttatásnak az alapján kellene egy külön tankönyv a Székelyföldnek, egy a Kalotaszegnek, kellene egy tankönyv az Érmelléknek is? Igazából ennek egy akadálya van: az, hogy nem áll össze egy olyan tankönyvíró csapat, amely ezt megvalósítsa, és nincsen olyan kiadó, amely ennek a megjelentetését felvállalná. Egy könyv akkor tankönyv, ha bizonyos kritériumoknak megfelel, és ha elfogadják. Az úgynevezett Székelyföld történelme című kézikönyv tankönyvként történt bemutatása nagyfokú bizalmatlanságot szült a magyar közösség irányába. Ez visszavetett minket legalább tíz évvel, mindahhoz képest, amit addig elértünk. Azt, hogy egy kézikönyvet próbáltak bevinni az oktatásba tankönyvként, minisztériumi jóváhagyás nélkül, az illetékesek mélyen nem tudták elfogadni. Hiába magyaráztuk azt, hogy ez egy kézikönyv és hivatalosan nem is használjál tankönyvként – amint ez ki is derült a minisztériumi ellenőrzések kapcsán – , ettől arrafelé került be az a teljesen diszkriminatív előírás  a tankönyvírás módszertanába,  hogy minden anyanyelven írt tankönyvet le kell fordítani román nyelvre.

 

Elnézést, államtitkár úr, én nem arra gondoltam, hogy „tájspecifikus” tankönyvekre volna szükség. Egyszerűen arról van szó, hogy ahol a tömbmagyarság él együtt nagyon kevés románsággal, ott teljesen más a nyelvi helyzet, mint a szórványokban. Az a gyermek, aki az iskolában hall először román szót, az gyakorlatban hátrányban van a szórványvidéken élőhöz képest.

 

Tökéletesen igaza van, de én ebben a pillanatban annyit tudok mondani, hogy álljon össze egy olyan csapat, amelyik megírja azt a bizonyos tankönyvet, az érvényben lévő módszertan alapján. Ahogy nézem, a tankönyvírók közül többen a Székelyföldről jöttek, ezek a pedagógusok pontosan ismerik az ottani helyzetet. A román nyelv alaposabb elsajátításának érdekében azonban lehet írni segédanyagokat meg lehet jelentetni kézikönyvet. Az új fölmérések szerint nem kimondottan az anyag ismerete, hanem a tananyag alkalmazásának a kérdésében vannak gondok. Másodikos-negyedikes gyerekek kapnak egy egyszerű szövegrészletet, amelyet saját szavaikkal kell megmagyarázzanak. Tehát megvolnának azok a lehetőségek, hogy segédanyagokkal a kérdést hatékonyabban lehessen kezelni. De úgy érzem, ez első sorban azoknak a kollegáknak lenne a feladata, akik gyakorolják ezt a tevékenységet.

 

Mit tud mondani az érettségivel kapcsolatban – ami a legtöbb vita, a legtöbb indulat kiváltója? Miben reménykedhetnek azok, akik a következő három-négy évben érettségiznek?

 

Egyrészt úgy érzem, 2011-től megváltozott a minisztérium hozzáállása az érettségihez. Régebben az érettségi egy komoly vizsga volt, de ezt a komolyságát elvesztette 90-től errefelé. Nem tartom jó ötletnek, de valamit kellett tenni: a vizsgatermek kamerákkal való felszerelése, a hangfelvételt és egyéb, eddig a tanügyben ismeretlen módszert bevezetni. Ennek következményeként az iskolák, maguk a diákok is kezdik az érettségit komolyan venni. Ami a bukások arányát illeti, nem veszünk figyelembe egy nagyon fontos dolgot. Azt, hogy 2009-ben miniszteri rendelettel megszűntek az úgynevezett szakiskolák. Ennek az lett a következménye, hogy minden líceumi kapu kinyílt, és mindenki a líceumban tanult tovább, mert nem volt más lehetősége. Másrészt a tízosztályos oktatás a kötelező. Az iskolák teljesítették a beiskolázási számot, aki bekerült a kilencedikbe, az ki is került a tizenkettedikben. Nem biztos, hogy a felkészültsége olyan volt, hogy az érettségi vizsgának megfeleljen. Úgy vélem, a bukási arányokat összhangba kell hozni azzal, hogy még mindig túl sok a líceumunk. Ez az én véleményem, rendet kell teremteni, egyszer s mindenkorra. Megfelelő szakiskolai oktatással, illetve azzal az új lehetőséggel, hogy a líceumok versenyvizsgázhassanak, nagyobb rendet tudunk teremteni. Vannak olyan középiskolák, amelyek hosszú évek alatt 10-15 százalékos átmenetelt produkálnak, ezeknek nem tudom, mennyire van helyük a líceumi oktatási rendszerben. Ha tantárgyanként nézzük meg, nem csak románból buknak nagyon sokan, hanem matekból is, a választható tantárgyakból is. Ha a 65 százalékot elérjük országosan, akkor azt mondjuk, hogy ez „nem rossz” eredmény…

 

Van-e még valamilyen fontos kérdés, ami kimaradt a beszélhetésünkből? Van-e önnek még valami hozzátoldani valója?

 

Azt szeretném, ha egy olyan oktatási hálózatot tudnánk működtetni, ahol jó diáknak lenni. Ha megtalálnák azt a megfelelő arányt a középiskolák, a technológiai líceumok, illetve a szakiskolák között, amelybe a diákok tényleg szívesen iratkoznak be. Az elkövetkező időszaknak az egyik fontos feladata lenne az, hogy nézzük át a kerettanterveket, mert nem korrekt dolog az, hogy egy hetedikes-nyolcadikos diáknak 32-33 órát kell eltöltenie az iskolában. Ezen változtatni kell, hogy az iskola utáni, tehát az „iskola utáni iskola” (after school) keretében a diák értelmesen töltse el az idejét. Adjuk meg az intézményeknek azt a lehetőséget, hogy maguk dönthessenek arról, hogy a felzárkóztató oktatásra mennyi időt szánnak, tehetséggondozásra mennyit, illetve a szabadidő okos felhasználására, a sport, kézimunka és egyéb tevékenységekre. És változatni kellene az oktatás anyagi helyzetén. Nem a fizetésekre gondolok elsősorban. Minden gondunk onnan ered, hogy bár a 2011-es oktatási törvényt egy 6 százalékos nemzeti jövedelmi finanszírozásra szabták, jelenleg azonban még 4 százalékot sem éri el.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!