Erdélyi Riport » Hír plusz komment » 38. oldal

Nem egy vallás, hanem a terrorizmus ellen küzdenek

Francois Hollande francia államfő a muzulmánok megbélyegzésének elutasítására kért pénteken mindenkit, miután a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap szerkesztőségében történt, 12 áldozatot követelő vérengzést követően több erőszakos cselekményt követtek el Franciaországban muzulmánok ellen és imahelyeket szentségtelenítettek meg. (...)


TOVÁBB

Feladta magát a párizsi vérengzés egyik gyanúsítottja

Feladta magát szerda éjjel a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében elkövetett vérengzés egyik végrehajtója.


TOVÁBB

Hivatalosan előszőr

A szövetségi elnök elmondta, a Cotroceni-palotában tartott konzultáció lesz az első alkalom, amikor az RMDSZ hivatalos keretek között tárgyal az ország új államfőjével, ezért a szövetség küldöttsége a védelmi kiadások növelése mellett más témákat is felvet majd Klaus Johannisnak a találkozón. „Nem szeretném azonban a sajtón keresztül megüzenni, hogy melyek lesznek ezek a témák” – fogalmazott Kelemen Hunor.

katt a címre

 


TOVÁBB

Putyin Budapesten, mármint az igazi

Népszava - Márciusban Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök - értesült a Népszava több, egymástól független forrásból. A pontos dátum még nem ismert, a Miniszterelnökségen Orbán Viktor bel- és külföldi programjait egyeztetik, hogy megtalálják a mindkét félnek megfelelő időpontot. A látogatás pikantériája, hogy nem sokkal követi Angela Merkel német kancellár - tényként kezelt - budapesti útját, s olyan időszakban következik be, amikor soha nem látott mélypontra süllyedtek a magyar-amerikai kapcsolatok: Washington nem nézi jó szemmel Budapest és Moszkva élénkülő barátságát.


TOVÁBB

Buktatnák Pontát

MTI - Február végéig elkészül Romániában az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányprogramja, a parlament tavaszi ülésszakán pedig a PNL bizalmatlansági indítványt terjeszt be Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök kormánya ellen - jelentette be hétfőn Alina Gorghiu, a jobbközép ellenzéki erők fúziója nyomán létrejött gyűjtőpárt társelnöke (...)


TOVÁBB

Dévai csiki-csuki

MTI – A dévai polgármesteri hivatal egy bírósági ítéletnek megfelelően lebontatta Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát, amelyet 2011 novemberében állítottak fel Déva régi főterén.
A Krónika hétfőn közölt beszámolója szerint az önkormányzat megbízásából eljáró munkások december 29-én este bontották le és szállították ismeretlen helyre az emlékoszlopot.


TOVÁBB

Takonykóros pandák

MTI - Takonykórjárvány tört ki egy tenyésztőtelep pandái közt a kínai Sanhszi tartományban. A betegség eddig négy állatot fertőzött meg, egyikük decemberben el is pusztult - írja honlapján a China Daily című angol nyelvű kínai lap.


TOVÁBB

Közkincs lett A kis herceg, Munch Sikolya és Radnóti versei

MTI - A 70 éve elhunyt Radnóti Miklós (1909-1944) verseit 2015. január elsejétől bárki szabadon, tehát engedélykérés és jogdíjfizetés nélkül felhasználhatja, akár könyvkiadásról, internetes közlésről, megzenésítésről vagy éppen hangoskönyv készítéséről van szó - olvasható az Artisjus - Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-hez eljuttatott közleményében. 


TOVÁBB

Felmérés: ennyi pénzből lehet megélni Romániában

Agerpres - A romániaiak több mint fele szerint legalább 2000 lej havi jövedelem kell egy személy tisztességes megélhetéséhez – derül ki az IRES felméréséből. Jelenleg a nettó átlagbér Romániában 1700 lej körüli összeg. 


TOVÁBB

Orbán Viktor a második legkorruptabb politikus

Index - A 2006-ban alakul szarajevói székhelyű Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) szervezet pár éve minden évben kiválasztja a legkorruptabb vezetőt, szervezetet. Idén Vlagymir Putyin nyert, Orbán Viktor viszont holtversenyben második lett Milo Gyukanovics montenegrói miniszterelnökkel együtt. 


TOVÁBB