Hírkommentek, november 18.

2015. 11. 18. 13:37

A civilek egy újabb civil miniszteren keresik a fogást, a dalai láma szerint, amit az ember elront, ne várjuk istentől a probléma orvoslását, habár a földrengésveszélyes épületek lakói másban nem igazán bízhatnak, a szórványt viszont zongoramuzsika derítheti jobb kedvre.

 

Tizennyolc civil szervezet tiltakozott az ellen, hogy Marius Raul Bostant (fotó) nevezzék ki informatikai miniszternek, mivel "szoros kapcsolatban áll egy olyan portállal, amely kirekesztő beszédet szorgalmaz" - írja a România Curată. A www.inliniedreapta.ro oldalról van szó, amelyet egy olyan alapítvány működtet, amelynek Bostan is tagja. A tiltakozó levelet olyan szervezetek írták alá, mint a Romani Criss, a Helsinki Bizottság, a Független Újságírásért Központ, a Román Akadémiai Társaság vagy a Nyílt Társadalomért Alapítvány. Bostan válaszlevelében azt írta, az említett oldal független bloggerekből áll, neki nincs szerkesztői köze hozzá, és az oldal éppen hogy totalitarizmus-ellenes, a fasizmust és a kommunizmust is elítéli, és ugyanúgy fellép az antiszemitizmus, mint az iszlám szélsőségesség vagy Putyin agresszív politikája ellen.

Hamarosan visszasírjuk a hatalomba a velejükig korrupt, megélhetési pártpolitikusokat patyolattiszta önéletrajzaikkal? (Sz. L.)

Az oldalt nézegetve az antikommunizmus erősebbnek tűnik, mint az antifasizmus, találtam Izrael-barát és iszlám ellenes cikket... erősen a nyugat-európai szélsőjobb sémája, bár ők magukat itt konzervatívnak nevezik... (tsp)

Egy ellenblogger szerint: „Nem, nem masíroztok fekete ingben, mert az már nem divatos. Nem vertek meg senkit az utcán, csupán a megszállottságotok kvázifasiszta jellegű. A vak gyűlöletet propagáljátok azok ellen, akiknek a politikai törekvései nem egyeznek a ti eszméitekkel.” (Sz. A.)

Az a lényeg, hogy most a szakértő civiltársadalom egyetértésben leváltja a politikai elitet. Ezért buktak meg a meghallgatáson a jelöltek, ezért kerülnek elő zavarbaejtő fotók, és kínos kapcsolatok az új kormánytagokkal kapcsolatban. Még egy ilyen civil siker és sírva könyörögjük vissza a legtahóbb politikai harmadosztályt. (P. B.)

 

A dalai láma a Deutsche Welle rádiónak nyiltakozott a párizsi merényletről. A buddhista elöljáró szerint ezt a problémát az emberek teremtették, nekik is kell megoldaniuk. "Én buddhista vagyok és hiszek az imádság erejében, de ezt a problémát az emberek teremtették, és most Istent kérjük, hogy oldja meg. Ez nem logikus. Isten azt mondaná, oldjátok meg magatok, hiszen ti hoztátok létre," Mindenkinek a saját környezetében, a családban, a társadalomban kell dolgoznia a béke megteremtésén. "Hagyjuk abba az imádkozást Párizsért, a békéért dolgozzunk!"

A sikeres pacifikálás érdekében a békéért dolgozók Istene átbeszélhetné a dolgot a merénylők Istenével. (Sz. L.)

Van benne némi ráció... (tsp)

Egy interjú alanyom, Niklaus jezsuita szerzetes ugyanezt mondta: „Hagyjuk ki Istent ebből a »játékból«. A Jóistennek nincsen »más keze és más lába«, mint a mi kezünk és a mi lábunk. Inkább kérdezzük azt, miért engedjük mi, hogy ezek a tragikus események bekövetkezzenek?” (Sz. A.)

Pedig milyen szép ima is lenne: Istenem, add hogy mi emberek ne legyünk ennyire kártékony hülyék. (P. B.)

 

Kihirdette Klaus Iohannis román államfő azt a törvényt, amely megtilt a földrengésveszélynek kitett, veszélyeztetett épületekben minden közösségi tevékenységet. Az ilyen, megjelölt épületekből minden üzlet, bank, vendéglő, bár, hivatal el kell költözzön. A jogszabály nem vonatkozik a magánlakásokra.

Privátim mindenkinek joga van az összedőlő házában tartózkodni. (Sz. L.)

Nem lenne elég, ha közvetlen vonalon lennének a szeizmográfusokkal? Azért Romániában nem gyakori a földrengés. Bár ezzel még mindig könnyebb foglalkozni, mint rendbetenni szabálytalanul kiadott működési engedélyek tízezreit. (tsp)

A magánlakások magánlakóinak magántragédiája kevésbé számít, mint a közösségeké? Őket nem kellene elköltözteni? (Sz. A.)

Magánemberként mindenki úgy dobhatja fel a pacskert, ahogy azt úri jókedve engedi. Különösen az olyan állam által építtetett, szabványelőírásokat tervezetten áthágó tömbházlakásokban, amelyeket előbb kiutaltak neki az átkosban, aztán elprivatizálták a lakóknak a rendszerváltás után. (P. B.)

 

Zongorahangverseny-sorozatot indít az RMDSZ a szórványvidékeken. A történelmi magyar egyházakkal közösen indítja útnak Erdély szintű zongorahangverseny-sorozatát az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége. Az ingyenes, november 25. és december 12. közötti Szereti Ön Chopint? című komolyzenei műsort Thurzó Zoltán zongoraművész előadásában hallhatják a szórványvidékek magyar közösségei.

A tömbmagyaroknak ki húzza el a nótáját? (Sz. L.)

Ezek után nem is értem, hogy fogyhat még a szórvány. (tsp)

Tudok olyan, ma már magyar iskola nélküli szórványvárosról, ahol 150 esztendeje Liszt Ferenc a kastélyban, 100 esztendeje Bartók Béla a művelődési házban koncertezett. A kastélyt bezárták, a művelődési házat felszámolták. (Sz. A.)

Azért zongorahangverseny, mert vonósokkal nem akarták elhúzni a szórvány nótáját? (P. B.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!