Kreatív délelőttök Kolozsváron

2016. 08. 27. 10:49

„A Kreatív Kolozsvár vállalkozói készségfejlesztői program, amely olyan készségek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, amit az iskolának, a szülőknek és a társadalomnak kéne megtanítania.” Egy mondatban így foglalja össze a Kreatív Kolozsvár tevékenységét, mibenlétét Mostis Gergő, a Kreatív Kolozsvár csapatának projektmenedzsere. Sarány Orsolya írása.

 

Maxim Dedushkov az európai design iparról beszélt

 

A Kolozsvári Magyar Napok négy reggelén várta a Kreatív Kolozsvár kávéval, reggelivel és tartalmas előadásokkal, beszélgetésekkel az érdeklődőket. A négy nap alatt betekintést nyerhettünk a kolozsvári kreatív iparág ökoszisztémájába, a közösségi vállalkozások működésébe, és ezek létrejöttébe, megtudhattuk, hogyan gyűjthetünk pénzt ötletünk megvalósításához közösségi forrásszervezéssel, illetve megismerhettük, hogyan jönnek létre a start-upok, és azoknak milyen akadályokkal kell megküzdeniük.

Mostis Gergő szerint a Kreatív Kolozsvár célja ráébreszteni a fiatal vállalkozókat, érdemes itthon is vállalkozást indítani, s próbálja bemutatni, hogy vállalkozni miért jó, miben rejlik a vállalkozói lét szépsége. Tevékenységével gyakorlati tudást is át akar adni, hogy megkönnyítse a fiatal vállalkozók mindennapjait. Nemcsak ösztönzi a vállalkozó szelleműeket, hanem ötletük megvalósításában is segítséget próbál nyújtani.

A programok olyan mintára épültek, hogy lehetőséget biztosítsanak szakmai kapcsolatok kiépítésére és kötetlen beszélgetésekre is. A reggeli kávé után három szakelőadás következett, a szünetben az érdeklődők megtárgyalták benyomásaikat az előadókkal vagy akár a szervezőkkel, miközben második kávéjukat, vagy reggelijüket fogyasztották el. A szakmai előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte, itt a résztvevők és a meghívott előadók együtt vitathatták meg a közösségi vállalkozások mindennapjainak nehézségeit, a közösségi finanszírozás útvesztőit, avagy azt, mit tehetnek a romániai, erdélyi fiatal vállalkozók, hogy megteremtsék itthon azt a vállalkozói teret, amely visszavonzza Romániába a külföldön dolgozó, vállalkozó fiatal generációt. A programokat minden nap egy ebéd zárta, ami újabb lehetőséget biztosított arra, hogy a nap eseményeit egymás között megbeszélhessék a résztvevők.

Előadók és résztvevők a kolozsvári K+ közösségi térben   Fotók: Szabó Tamás/ Kolozsvári Magyar Napok

 

A Kreatív kínálatáról

A Kreatív Kolozsvár vállalkozói készségfejlesztő program célja, hogy a Kolozsváron és vonzáskörzetében elő fiatalokat segítsék, támogassák vállalkozásuk elindításában, illetve bátorítsák őket, merjenek vállalkozni, vállalják a kockázatokat. Célja, hogy a vállalkozói kedv fellendítése mellett olyan szakmai és gyakorlati tudást adjon át a fiataloknak, amely megkönnyíti cégük elindítását. Emellett célja egy jól működő hálózat kiépítése a fiatalok között.

Három különböző programot kínálnak. A Kreatív Kolozsvár estek nyílt és ingyenes előadások. „Ezeken a rendezvényeken beszéltek már az Uber-ről, a sharing economyról, a könnyűzeneiparról. A nyílt rendezvények iránt nagy az érdeklődés, volt már esemény, ahol 80 résztvevő gyűlt össze,” - mondja Mostis Gergő. A Kreatív Kolozsvár eseményeinek van egy erős és folyamatosan bővülő magja. A Magyar Napokon is megfigyelhető volt, hogy többen minden nap nyitástól ebédig részt vettek valamennyi eseményen, mások csak pár előadásra, beszélgetésre néztek be.

Kínálatuk második elemét három napos vállalkozásfejlesztő tréningek jelentik, ezekre kezdő vállalkozók jelentkezhetnek, akár van már vállalkozásuk, vagy csupán tervezik az indítását. A tréning célja, hogy gyakorlati tudást adjon át a résztvevők számára, akik számát 20 főben korlátozzák.

Egy hetes táborokat is tartanak középiskolásoknak és egyetemistáknak. A projektmenedzser elmondta, a jövőben több tábort szerveznének és a művészeti oktatásban résztvevőknek szeretnének projektmenedzsment képzéseket tartani, hiszen a művészeti termékek is megállják a helyüket a piacon.

 

K+ közösségi tér

A K+ közösségi tér Kolozsvár központjában található, 2016 februárjában adták át. Elsősorban a Kreatív Kolozsvár és a Pont csoport eseményeinek ad otthon, de bármely ifjúsági csoport ingyenesen használhatja, amennyiben tevékenysége egyezik a K+ program koncepciójával. A közösségi tér modern, világos és hűvös, így a kolozsvári nyári melegben a Magyar Napok résztvevői kellemes, hűs környezetben ülhették végig az előadásokat, beszélgetéseket.

Nádudvari Noémi a Highlights of Hungary, a Színes város és a wndrlnd projekteket mutatta be

 

Négy nap tapasztalat-özöne

A Kolozsvári Magyar Napokon kedden a tehetség és kreativitás került a beszélgetések középpontjába. Mikecz Dániel, a Republikon Intézet kutatója a kreatív iparágak és a grass roots mozgalmak közötti kapcsolatot mutatta be, Nádudvari Noémi kurátor Highlights of Hungary, a Színes város és a wndrlnd projektek során szerzett tapasztalatairól beszélt. Felméri Cecília és Kelemen Kinga oktatók pedig arra próbáltak fényt deríteni, hogy miként lehet segíteni a diákokat a kreativitásuk és tehetségük ápolásában.

Szerdán a közösségi vállalatokról és azok működéséről tartottak előadásokat, bemutatva az ezekben rejlő lehetőségeket, illetve azt sem hallgatva el, hogy ezek mennyire gyerekcipőben járnak még. Réti Éva a Réthy Fashion környezetvédelmi divatcég alapítója előadása után a magyarországi Ízlelő Étterem ügyvezetőjével, Mészáros Andreával folytattak Skype-beszélgetést, amely során a fogyatékkal élők munkavállalási lehetőségeit tárgyalhatták meg a résztvevők, illetve megismerhették, hogyan dolgoznak a fogyatékkal élők az Ízlelőben. Hompoth Hanna a Civitas Alapítvány projektmenedzsere a közösségi vállalkozások egyik sikertörténetét idézte fel, az apahidai zöldségtermesztő szövetkezet létrejöttét és működését ismerhették meg a résztvevők, az ajtókon való kopogtatástól egészen addig, hogyan juttatják el ma az apahidiak termékeiket a nagyobb üzletekbe. A kerekasztal-beszélgetésre Visky Zsoltot, Németh Attilát és Balogh Tibort hívták meg, akik kisebb közösségi vállalkozásokat vezetnek, vagy ezek működtetésében vesznek részt. Ők a mindennapi nehézségekről beszéltek, mint az alkalmazottak keresése, a termékek piacra juttatása, köztudatba való bevezetése.

Csütörtökön a crowdfunding, vagy a közösségi forrásszervezés fogalmával ismerkedtek, illetve ennek működésével, fortélyaival. Lányi Ádám és Somlyó Tamás a Feel Flux startupról mesélt, amelyre hat hét alatt 37000 dollárt gyűjtöttek össze. Szesztay Péter, E-commerce és online marketing szakértő (fotó), tíz lépésre lebontva elmagyarázta, miben rejlik egy crowdfunding kampány sikere. Saját tapasztalatait és bukásait is elmesélte a közösségi forrásszervezésről. Nagy Gábor az online marketing és online PR néhány trükkjét ismertette a résztvevőkkel.

Az utolsó napon az innovációról és az ebből kibontakozó startupokról folyt a beszélgetés. Elsőként Szabó Márton, az iWiW egykori tulajdonosa mesélt tapasztalatairól. Majsai Richárd, a Kaptár közösségi iroda egyik rendezvényszervezője azt osztotta meg hallgatóságával, mi az a közösségi, vagy co-working iroda, és mitől lett a Kaptár a világ ötödik legjobb közösségi irodája a Forbes szerint. Titka abban rejlik, hogy a Kaptár a közösségre és nem az irodai jellegre fekteti a hangsúlyt, amellett, hogy megteremti a megfelelő irodai környezetet, s vigyáz arra, hogy az oda járó emberek úgy érezzék, egy közösséghez tartoznak. Kovács Zsolt az Enterprise Hungary operatív vezetője olyan fórumokra, lehetőségekre hívta fel a figyelmet, ahol az egyetemisták bemutathatják innovatív ötletüket és akár az anyagi támogatást is összeszedhetik hozzá. Ilyen például a Get in the Ring rendezvény, ahol a fiatalok ötletüket egy igazi box ringben kell bemutassák, és megvédjék. A kerekasztal beszélgetésen részt vett Rácz Attila, Dégi Csaba, Máthé Zsolt és Ördög Zoltán, valamennyien fiatal vállalkozók. Azt igyekeztek megfejteni, mivel lehetne rávenni a külföldön dolgozó fiatalokat, hogy itthon próbáljanak vállalkozást indítani.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!